Továbbra is letartóztatásban a magzatelhajtással vádolt várpalotai orvos

Veszprém - Újabb két hónappal meghosszabbította a Veszprémi Városi Bíróság annak a várpalotai orvosnak az előzetes letartóztatását, aki ellen a rendőrség magzatelhajtás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

Halmos György

A Veszprémi Törvényszék szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy a bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el. Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna hozzátette, hogy kettő közül a második indok a súlyosabb. Hozzátette, a következő két hónapban a bíróság vizsgálni fogja azt, hogy továbbra is szükséges fenntartani a kényszerintézkedést. A gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be az elsőfokú döntés ellen, a jogerős határozatot a törvényszék hozza meg.

Mint arról a Napló-Online-on többször is beszámoltunk, egy ugandai szakorvost a várpalotai kapitányság üzletszerűen elkövetett magzatelhajtással gyanúsítja. A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a magzatelhajtás ügyében készült orvos szakértői vélemény alátámasztotta a kihallgatások során beszerzett adatokat.

Csaknem száz, az ügyben érintett nő ellen indult eljárás. A gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van.

Magzatelhajtás során mind az orvos, mind az anya bűncselekményt követ el. Magyarországon az abortusz engedélyhez kötött, ha engedély nélkül szakítják meg a terhességet, akkor követik el a magzatelhajtást.

Az eljárás egyébként tavaly szeptemberben indult, a szakorvos azóta előzetes letartóztatásban van. A városban az a szóbeszéd járja, hogy szerelemféltés áll a feljelentés mögött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!