Banki csalás a közszférában: Segítség, vagy átverés?

Munkahelyén ülünk le beszélgetni, elsőként azt tisztázza, hogy nem segítségre számít. Mint mondja, csupán szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a bankok „önzetlen segítsége” igazából hazugság. Aztán belekezd a történetbe. 

-  Bár 2003-ban már nem volt túl jó a házasságunk, még nem volt szó válásról. Nagyjából éltünk egymás mellett, kulturáltan. Úgy döntöttünk, hogy a kétszobás lakásunkat háromszobásra cseréljük. Ebben a nyílászárók kivételével mindent felújítottunk, víz, gáz, fűtés, minden megújult, korszerűsödött.  Az előző lakásvásárlás kölcsönét kifizettük, az új lakásra pedig úgy vettünk fel újabb kölcsönt, hogy abban a felújítási költségek is benne voltak - mondja Andrea.

Az új lakásba 2003 októberében költöztek be, majd 2004 júliusában elváltak. - Volt férjemmel úgy beszéltük meg, hogy mivel én maradok a lakásban a gyerekekkel, ő csak a személyes holmiját viszi el. Ennek fejében - bár adóstársak voltunk - én fizetek mindent - emlékezik vissza beszélgetőpartnerem. 

- Itt kezdődtek a problémák, hiszen billent a bevétel-kiadás oldal és belekeveredett egy adósságspirálba. Minden évben felvett valamennyi kölcsönt, bár arra figyelt, hogy az előzőt lenullázza. Hol személyi kölcsön volt, hol egy újabb jelzálog, amiből kifizette az addigiakat. Közben az ablakokat is ki kellett cserélni, az sem volt kis összeg.

- Mentek az évek, eljutottam 2008-ig, amikor már anyagilag olyan helyzetben voltam, hogy a korábbi jelzáloghitelt, meg a személyi kölcsönt nem bírtam fizetni. Felvettem tizenegymillió forintot, azaz nyolcvanötezer-kettőszázötvenkilenc frankot. Egyedül, kezes és adóstárs nélkül. Ez magas finanszírozású, szabad felhasználású jelzálogkölcsön volt. Augusztusban kaptam meg a kölcsönt, októberben kezdődött a válság. Amiről nem tudtam: a bank önhatalmúan, egyoldalúan módosíthatja a törlesztő részletet. Ahogy az első féléves kamatperiódus letelt, januárban megkaptam a levelet a februárban induló, új törlesztő részletről.

Addig 471 frankot fizettem, onnantól viszont 588-at. Önmagában a törlesztés harminc százalékos emelése sem volt kevés, de akkor következett be az a hatalmas árfolyam-változás is. Augusztusig egy fillér hátralékom nem volt, de februárban már írtam egy levelet a banknak arról, hogy ezt nem fogom bírni. Mindig hangoztatják az egyéni elbírálást, a megbeszélést. Ennek ellenére semmitmondó, sablonos válaszokat kaptam. Tavasszal jött ki a kormány áthidaló kölcsöne, de nem voltam rá alkalmas, mert volt munkahelyem, dolgoztam, nem voltam félig béna és alkoholista. Tehát nekem nem járt semmi - mondja, hangjában némi cinizmussal.

De hát ez érthető, az utóbbi évek megkeményítették a szívét. -  A bank is készített egy saját áthidaló hiteles konstrukciót, ott viszont már megfeleltem. Átmentem Veszprémbe, vittem minden iratot, úgy készültem, hogy ezt igénybe veszem. Akkoriban az eredeti, hetvenötezres törlesztő részletem már százhúszezer környékén volt, ott sokalltam be - folytatja a történetet. 

- Úgy kértem, hogy ez harmincezer lehessen. De még a negyvenezer is hatalmas segítség lett volna. A rendszer elvileg engedélyezte, így másfél évnyi halasztáshoz, egy kis lélegzetvételhez jutok. Otthon aztán azon rágódtam, hogy ez mekkora átverés, és hogy megszívják az emberek. Most nem tudok százhúszezret fizetni, de másfél év múlva sem lesz itt Kánaán, tehát akkor száznegyvenet fizetni pláne nem leszek képes. Aztán másnap telefonáltam az ügyintézőnek, megköszöntem, és lemondtam a lehetőségről, hiszen nagy felelőtlenség lett volna.

Az ügyintéző megértő volt, nyilván nem mondhatta ki, de sugallta, hogy igazam van. Ettől kezdve viszont nem fizettem egy árva fityinget sem. A harminc évre felvett tizenegymilliónyi kölcsönből ezután úgy is csak kamatokat fizettem volna, azt meg mi a fenének. Folyamatosan leveleztem a bankkal, mindenféle segítséget próbáltam kérni arra hivatkozva, hogy nem a fizetési szándékommal van probléma, hanem a lehetőségeimmel. 2010-ben hallottam először arról, hogy a banknak saját ingatlanközvetítő zrt.-je van.

Telefonon - mert csak erre volt lehetőség - felvettem velük a kapcsolatot, megígérték, hogy küldik az emberüket. Aztán nem jelentkeztek, megint telefonáltam, újra biztosítottak a regisztrációról. Hozzá kell tennem, hogy az ingatlanos és a hiteles terület egyáltalán nincs rálátással a másik munkájára. Türelmes voltam, egy egész évet vártam, majd tavaly nyáron ismét telefonáltam - meséli Andrea.

Érdekes módon ezután néhány nappal már jelentkezett is a helyi ügyintéző, aki egy éve találkozott ugyan a nevével, de mivel nem kapott semmiféle adatot, így nem állt rá az ügyre. Két héten belül talált vevőt a lakásra. 

- Ebben az időszakban, egyrészt a felhalmozott tartozások, másrészt az árfolyam változások miatt a lakásnak kilenc-tízmilliós hitelbiztosítási értéke volt, és ennyiért el is lehetett volna adni. A tartozásom viszont ekkor már tizenkilencmilliós volt. Az ingatlanközvetítő hölgy elmondta, hogy nem egy lakást adott el úgynevezett „kiengedéssel”. Tartozik, mondjuk valaki ötmillió forinttal, hárommillióért megveszik a lakását, a bank pedig ennyivel beéri, elengedi a fennmaradó összeget. Nincs végrehajtás, letiltás, a bank is kap vissza valamit. De mivel itt sokmillióról van szó, ha a bank kilencmillió körül kapna, akkor is jól járna, hiszen ez közel annyi, mint amit nekem adott. Arról nem beszélve, hogy amennyiben végrehajtással adná el a lakást, ennyit nem kapna érte, és sosem lehet tudni, mikor esik egy tégla a fejemre, tehát ha nem tudnak behajtani rajtam, akkor még rosszabbul jár. A hölgy egyértelműen biztatott. A probléma az volt, hogy mindent beküldött a banknak, de sem neki, sem nekem nem reagáltak - fogalmaz Andrea. 

Aztán kapott egy felszólítást, egy sablonszöveget, amiben tájékoztatták, hogy mivel nem vette igénybe a segítségüket, fizesse be a tartozását. Most tizenhárom naponta kapja a felszólításokat, tizenhárom naponta átlag száz-száztízezret emelkedik a fennálló tartozás. 

-  Ha egy bizonyos összeget nem tud fizetni az ember, akkor a forintosított hitelnél a sokkal magasabbat hogyan tudná?  A tavalyi „vedd meg” akció kapcsán láttam riportokat a televízióban, panaszkodtak emberek, hogy két pesti lakást kellett eladniuk, hogy ezt megoldják. Nagyon sajnálom őket. De akinek nincs, aki a legnehezebb helyzetben van, annak soha nincs segítség - mondja keserű szájízzel. 

- Nos, erre jött most ez a levél, ami a közszférában dolgozókra vonatkozik, legalább is első körben. Ha kifizetem a hátralékot, akkor a tartozás negyedét elengedik. Ez szépen hangzik, és még a feltételeknek is megfelelek. Azért akad egy kis szépséghiba. A nyolcvanötezer frankos hitelem  -  a kiküldött levél szerint - már kilencvennyolcezer frank, ebből durván huszonháromezer frank a hátralék. Ennek negyedét engedik el, és „jutalomként” az eddigi havi száznegyvenkétezer forintos törlesztő részlet helyett fizethetek kettőszáztizennégyezer forintot havonta. Itt telt be a pohár.

Ez nem segítség, akkor sem, ha a sajtóban mindezt nagyon szépen elő lehet adni. Ez nevetséges, nem értem, hogyan gondolták. Nekem nincs olyan családi köröm, akik tudnának segíteni. Pluszmunkát nem tudok a foglalkozásom mellett vállalni, fogalmam sincs, hogy mi lesz. Nem dohányzom, nem iszom, nem járok szórakozni, nem nyaralok, nincsenek tartalékaim. Két gyermekem van, akiket szeretnék szépen fölnevelni - fejezi be a történetet Andrea, majd még egyszer felhívja a figyelmemet arra, amiért leült velem beszélgetni. 

-  Talán azok, akik ezt a cikket olvassák, nem dőlnek be az ígéreteknek, a segítő szándéknak.  Mert a bankoknál ilyen egyszerűen nem létezik. A történethez - utolsó adalékként - felkerestem néhány helyi bankfiókot. Miután vázoltam a problémát, a bankok nem kívánták kommentálni a felvetéseket.