Passió hitből és pénzből

Magyarpolány – A Polányi Passióról korábban elhangzott nyilatkozatok után meghallgattuk, az önkormányzat szemszögéből miként fest a dolog. A Polányi Passió létrejöttét az önkormányzat 12 évvel ezelőtt egyrészt pályázati forrásból, másrészt saját költségvetéséből finanszírozta – magyarázza Polt Rita polgármester asszony.

Tóth B. Zsuzsa

Bár a Tömöry Péter által 2001 pünkösdjére megrendezett bemutató után megalakult a Magyarpolányi Passió Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, de a Polányi Passió még két évig az önkormányzat szervezésében valósult meg. 2004-től a jegybevételek az egyesülethez folytak be, de az önkormányzat ennek ellenére jelentős költségeket vállalt fel a rendezés kapcsán.

– 2006 októberében a falu többsége úgy döntött, hogy a települést a továbbiakban ne Sebe István vezesse polgármesterként. Ebben az időszakban súlyos anyagi helyzetben volt a község, összesen 75,8 millió forint adósság- és hitelállománnyal. Ezért az önkormányzat nem tudta támogatni a passió megrendezését, és például a sportegyesület vagy a Német Nemzetiségi Énekkar működését sem. 2008-ban, amikor már látszott a sok-sok intézkedés, átszervezés, valamint takarékosság eredménye, az önkormányzat úgy döntött, hogy négy másik településsel együtt pályázatot nyújt be Ora et Labora címmel.

A falu így vásárolhatott egy 408 fős nézőteret több mint 13 milliós értékben, valamint beszerezte a passióhoz szükséges fény- és hangtechnikát 8,5 millió forintból. Továbbá felújíttatta a kálvária összes lépcsőjét és stációját. A passióhoz szükséges eszközök kapcsán az önkormányzat pályázati önrészként 3,7 millió forintot fizetett ki. A Passió Egyesület részére az önkormányzat ezeket az eszközöket 2010 óta térítésmentesen bérbe adta – mondja a polgármester asszony. 2011- ben, látván az egyesület nehéz anyagi helyzetét, az önkormányzat felajánlotta az együttműködést. Az egyesület vezetése azonban nem kívánt az önkormányzattal aláírni olyan megállapodást, amely csorbítja az egyesület civil önállóságát, és azt kérte az önkormányzattól, hogy ingyen biztosítsa a szükséges eszközöket, területet, épületeket, és a passió lezárását követően a bevételek és kiadások közötti különbözetet az önkormányzat utólagos finanszírozásként utalja át az egyesület számlájára.



– A képviselő-testület viszont úgy döntött, hogy közpénzzel gazdálkodó felelős testületként nem ír alá olyan megállapodást, amely esetben a rendezvény közpénzen való finanszírozásába, így a község pénzének elköltésébe semmilyen beleszólása nincs. Tavaly végül is létrejött egy olyan megállapodás az egyesület és az önkormányzat között, mely szerint az önkormányzat többek között térítésmentesen biztosítja a korábban felsorolt eszközöket, területeket, épületeket, a főszereplő és segédrendező részére ingyenes szállást, 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatást.

Ezen túl magánszemélyként felajánlottam 200 ezer forint támogatást. Tettük mindezt azért, mert a passió rendkívül fontos, része mindannyiunk életének, azonban tudjuk, hogy a hit és az összetartozás mellett pénz is kell hozzá. Tavaly a Polányi Passió létrehozásának költsége hozzávetőlegesen hárommillió forint volt, a jegybevétel 2,186 millió forint. A némileg több mint 800 ezer forintos finanszírozási hiányból 500 ezer forintot az önkormányzat és én biztosítottam. A passiót követően az egyesület elnöke – aki a Naplónak nyilatkozva korábban arról beszélt, hogy az önkormányzat nem áll olyan szinten az egyesület mögött, ahogy azt az egész rendezvény megkívánná – az önkormányzatnak küldött levelében a következőt írta: „Egyben szeretném megköszönni az önkormányzat lebonyolításhoz nyújtott anyagi és tárgyi segítségét, az ön magánemberként nyújtott pénzügyi támogatását” – emlékeztet Polt Rita.

Azt mondja, 2012-ben 2011- hez hasonló megállapodást kötött az egyesület és az önkormányzat, de az eszközök, területek és épületek biztosításán túl pénzügyi támogatást nem kértek. Egyébként a polányi önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, az elmúlt évek jelentős beruházásai mellett 56,6 millió forint szabad pénzeszközzel rendelkezik. – A Polányi Passiónak tehát nem a pénzről, nem az elnökről, nem a polgármesterről kell szólnia. A Polányi Passiónak mindig csak és kizárólag azokról az emberekről szabad szólnia, akik évek óta ellenszolgáltatás nélkül, szívvel-lélekkel szervezik, és azokról, akik valaha szerepeltek, szerepelnek vagy szerepelni fognak benne – szögezi le mintegy végszóként a polgármester asszony.


Az önkormányzat számára is fontos

„Az önkormányzat számára fontos a Polányi Passió. Sajnos hatása sem az idegenforgalmi adó vagy a helyi iparűzési adóbevétel növekedésében nem jelentkezik. Fontossága nem abban van, hogy ebből az önkormányzat anyagi bevételre és haszonra számít. Azért fontos, mert évek óta a falu lakói heteken keresztül létrehoznak egy szakrális alkotást a maguk és a nézők örömére ”– fogalmaz Polt Rita polgármester asszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!