Markovszky: megoldásokat kell keresni

Veszprém – A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító küldöttgyűlésén újjáválasztották dr. Markovszky Györgyöt. Ennek apropóján beszélgettünk vele.

Sinkovics Eta



Ezt az összeget valahonnan össze kell szedni, méghozzá adóterhek, járulékok és egyéb költségek formájában. Mindez nyilvánvalóan azt eredményezi, hogy a nemzetközi versenyfutásban a magyar vállalkozó a hátán egy nehéz hátizsákkal indul a többi szabadon futóval szemben. Kihangsúlyozta a helyi érdekek folyamatos képviseletének fontosságát. Megemlítette, helyben ugyanilyen többlet terheket jelent például az, hogy Veszprémben a helyi adó duplája, mint Székesfehérváron, jelezte, ezt már nem bírják ki az itteni vállalkozások. A fentiek ellen fel kívánnak lépni. Kifejtette, a kamarának nagyon fontos az arányok megtalálása.

Nyomatékosított, felvetéseikben nem arról van szó, hogy a közfeladatokat nem kell ellátni, vagy az oktatás színvonalát kell csökkenteni, hanem arról, hogy a versenyszférát 1990-től már a harmadik, negyedik tisztítótűz érte el. Ez idő alatt az állandóan karcsúsítással, a legkülönfélébb szervezeti és szervezési módszerekkel, hatékonyság növelő intézkedésekkel kellett megújítani önmagát, hogy életben tudjon maradni. Ugyanezzel a közszféra ezzel nem nézett szembe az elmúlt húsz év során, valószínű, ezt most kell megtennie. Vélhető, az intézkedések érdekellentéteket generálhátnak, mégis lehet és kell is óvatosan, de határozottan haladni. Nem sérteni kell a másik felet, hanem megoldásokat keresni. 




Egyhangú szavazással választották újjá


Dr. Markovszky Györgyöt hat évvel ezelőtt választották a VKIK elnökévé. Másfél ciklus után is maximális bizalmat élvez, amit mutat, hogy a tagság egyedüli jelöltje volt az elnöki posztra. Az pedig ezek után magától értetődő, hogy küldöttgyűlésen mindenki mögé állt, s egyhangú szavazással választották újjá. Mindez nyugalmat, belső biztonságot ad számára, így sokkal könnyebb számára olyan véleményt képviselni, ami adott esetben konfliktusok forrása is lehetne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!