77 év után ismét horrorfilm Velencében

Velence - Hetvenhét év után először került horror a velencei filmfesztivál versenyprogramjába: George A. Romero, a szerdán bemutatott Survival of the Dead (A holtak túlélése) rendezője szerint zombifilmjei aktuális témákat közvetítenek.

MTI

"Nem szükségképpen Irakra gondolva mondtam magamnak: na, készítsünk egy filmet a háborúról - magyarázta Romero a vetítés után megtartott sajtótájékoztatón. - A zombifilmek azonban mindig közvetítő szerepet játszanak abban, hogy aktuális témákról beszéljünk".

Hozzáfűzte, hogy miközben nem egy bizonyos háború inspirálta, számos konfliktus - az észak-írtől a közel-keletiig - hatással volt munkájára.

Filmje a "faji és a vallási diszkriminációkról, a törzsi rendszerről beszél", és azt boncolgatja, mi akadályozza meg az embert abban, hogy elfeledje a gyűlölködést, "amikor már senki sem emlékszik rá, hogy valójában miért is kezdődött egy konfliktus".

A velencei filmmustra közönsége utoljára 1932-ben láthatott horrorfilmet, amikor Rouben Maumolian Dr. Jekyll és Mr. Hyde című produkciója nyitotta meg a fesztivált.

Romero 1968-ban forgatta Az élő halottak éjszakája című első zombis moziját, amely azóta kultfilmmé vált. A négy éve bemutatott Holtak földje szintén kasszasikert aratott. A 69 esztendős rendező a Survival of the Dead című filmjével a sorozat hatodik élőhalottas produkcióját készítette el.

A történet szerint miközben a világban háború dúl, két ellenséges zombicsalád azon marakodik, hogy mi legyen a halottakkal. Az egyik klán válogatás nélkül kiirtaná, a másik viszont "befogadná" őket. Mikor egy csapat szökött katona a paradicsomot keresve a zombiszigetre teszi a lábát, rá kell ébredniük, hogy a háború kismiska volt ahhoz képest, ami ott vár rájuk.

A zombik maradnak - bár mint a rendező nyilatkozta: szívesebben hagyná őket egy kis ideig nyugodni -, pénzügyi támogatói ugyanis egyre nógatják az újabb filmekre, s ez nem is lesz másként, amíg ilyen sikeres a sorozat.

"Szerintem nem lennék képes komoly filmet készíteni ezekről a témákról. Ezért remek dolog, hogy a zombik ürügyén társadalmi kérdésekről lehet beszélni, úgy, hogy az még szórakoztató is" - húzta alá Romero.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!