A csalók és a focitudás

Azért nagyon kíváncsi lennék arra, hogy az olvasók kivel értenek egyet: azokkal a szponzorokkal, akik visszaléptek a világ topgolfozója, Tiger Woods mellől, mert kiderült, hogy folyamatosan megcsalta a feleségét, vagy azokkal, melyek mellette maradtak és csak lazítottak az együttműködésen. A következő kérdés pedig az lehetne: azok közül, akik mélységesen felháborodtak és forog a gyomruk (meg persze a szemük), vajon hányan csalták meg már feleségüket vagy férjüket.

Novothny Ottó

A történet másik ága Angliában tekeredik, ahol válogatott labdarúgókról derül ki, hogy időnként a párjuk mellett más hölgyekkel is múlatják az időt. Egyikük, Carlos Tevez azt jegyezte meg, hogy John Terry-t (merthogy éppen az angol válogatott kapitányának botrányos ügyei kezdték el döntögetni a megcsalási dominókat) Argentínában már fejbe lőtték volna hasonló hűtlenségért, de minimum levágják mindkét lábát. Nem sokkal később persze nyilvánosságra került: miközben Tevez úr felesége terhesen és boldogan várta közös gyermekük világrajöttét, a Manchester City futballistája más lányok karjaiban próbált kikapcsolódni.

Ezzel szemben tanulságos David és Victoria Beckham nyúlós története, akik évekkel ezelőtt álompárként kerestek dollármilliókat, majd kipattant az ügy: a labdarúgó szinte mindenkivel összefeküdt, aki a család közelébe került gyermekvigyázóként vagy bejárónőként. A dolog simán lecsengett, a házasság megmaradt, boldogan élnek, míg az ásó-kapa el nem választja őket, vagy valami ilyesmi.

Megvan a véleményem a megcsalásról és annak nyilvános tálalásáról is. De ehhez senkinek semmi köze, ahogy a Terry, a Tevez, a Beckham család és a többiek magánéletéhez sincs. Arról nem beszélve, hogy mindezt összefüggésbe hozni a családfők futballpályafutásával  meghökkentő.

Őszintén remélem, hogy az egyetlen hazai showman szintje felett sikerül maradni és nem kell a pályán csodákat művelő focisták székelési és vizelési szokásairól látnom és hallanom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!