A Decsi család az egyiptomi buszbalesetről: A csend soha nem szűnik

Decsi Péterrel, lánytestvérével és édesapjukkal beszélgetünk cégük irodájában, amit közösen működtetnek. A családot nem csak a városban, hanem az egész megyében jól ismerik, az Egyiptomban történt baleset hírére sokan aggódtak, várták a híreket róluk. Amik olykor tévesnek bizonyultak. Ezért is vállalta a család, hogy elmondja, mi történt. No és azért, hogy köszönetet mondjanak.
 
Egyiptomot biztonságos, turistabarát országnak tudták. Közülük volt aki járt már ott korábban és szép élményekkel tért haza. Idén a család nyolc tagja és két barátjuk utazott ki.

November 6-án este hat körül indult útnak a család a hurghadai szálloda előtt álló három busz közül az elsővel a repülőtérre, hogy az őszi vakációból hazatérjenek. Alig haladtak néhány percet, amikor érezték, hogy a kanyart nem úgy veszi a busz, ahogy kellene: sokkal jobban az oldalára dől. Aztán megtörtént a baj.

A felborult buszból a kirobbant szélvédőn át másztak ki, majd családtagjaik segélykiáltásaira visszatértek a járműbe. Dóra férjén és hétéves kisfián, valamint a velük utazó baráti házaspár nő tagján azonban sajnos már nem lehetett segíteni. Összesen 11 halott és számos súlyos sérült rekedt a buszban.

 
A családtagok úgy emlékeznek, nem tört ki pánik, nem jajveszékelt senki hangosan. Sötét volt, a mozgásképes utasok kifelé igyekeztek a buszból. Péter 14 éves lánya beszorult a roncsba. Mindvégig eszméleténél volt, idézi fel az apja, kommunikálni tudott vele. Először attól kellett óvni, hogy a buszt elhagyó utasok nehogy rátapossanak. Aztán attól, hogy a túlélők kézi erővel próbálják felemelni a buszt, mert ezzel tovább roncsolták volna a már amúgy is súlyosan megsérült karjait.

Péter a fiát, Dánielt kérte meg, ne engedje ezt. Jó döntésnek bizonyult, utólag kiderült, ennek köszönhetően sikerült megőrizni a kislány bal kezét.
Ha már Dani: édesapja joggal büszke rá. Nem csak neki jelentett tevékeny támaszt, hanem kitűnő angol nyelvtudásával, hidegvérével, talpraesettségével másoknak is jelentősen segített. A 18 éves fiatalember sokaknak tolmácsolt a mentésnél majd a következő napokban orvosi és hivatalos ügyeikben.
 
A család sérült tagjai először a helyi közkórházba kerültek, ahol azonban nem voltak adottak a körülmények a sérültek megfelelő ellátásához, ezért a könnyebb sérültek nem sokkal később átkerültek a helyi Nílus magánklinikára, a legsúlyosabb négy sérültet pedig, köztük Diánát és az őt kísérő édesapját is, még aznap éjjel speciális repülőgépen Kairóba szállították, ahol már valóban alapos kivizsgálást végeztek és gondoskodtak a megfelelő ellátásukról is.
 
Múlt hét csütörtökön végül mindannyian - ide értve halottaikat - is  hazatértek Pápára, csak Diána és a kézfején megsérült barátjuk, Czéhner Béla, maradtak Budapesten kórházban. Az épen maradt családtagok hétfőtől már újra munkába álltak, nem kis lelkierőről téve tanúbizonyságot. De hogyan képesek tovább lépni?
 
- Az én túlélésem záloga a 16 éves lányom, Ditta, akinek szüksége van rám. A férjem és a kisfiam meghalt, de úgy fogom fel, hogy ők egy jó helyen vannak együtt és ott is szeretik egymást. Én meg itt vagyok együtt Dittával. Együtt kezdünk új életet. Az üresség és a csend soha nem szűnik meg a lelkemben, de sok minden tompítja a fájdalmat. Az emberek együttérzése, a barátaim támogatása, az, hogy olyan sok szeretetet kapok másoktól. Szeretném megköszönni a barátoknak, a családomnak, hogy mellettem állnak, s mindenkinek, aki írt, vagy mécsest gyújtott a házunknál. Ez szép gesztus. Nagyon örülök, hogy a kisfiamat szerették az evangélikus iskolában, s hogy olyan szépen emlékeznek rá - mondja Decsi Dóra, aki szerint egy ilyen nagy tragédia után a kis dolgok felértékelődnek.
 
- Most mindennek örülni lehet, még annak is például, hogy a sebembe ragadt gézt kíméletesen, aprólékos munkával szedték le, odafigyeléssel, kedvességgel. Más jelentőséget kaptak a dolgot. Sok erőt merítek a családomból, ami most még fontosabb lett a számomra.

 
A pozitív életszemlélet családi vonás: Péter hasonlóképpen nem a veszteségeket veszi számba, hanem örül annak, ami megmaradt. Mivel órákig azt hitték, elveszítik a lányukat, számára nem az a lényeges, hogy a jobb karját elvesztette, hanem, hogy életben maradt. "Apró" örömei vannak az édesapának is: a lánya hétfőn már újra májkrémes kenyeret evett, jó étvággyal.
 
S azon már meg se lepődünk, hogy a legkisebb Decsi is rendkívüli lelkierővel bír: Diána, aki korábban bajnoki címet is szerzett Győrben teniszben, a baleset után sem sokkal kijelentette: mostantól balkezes lesz, azzal tanul meg mindent.
 
Remélhetőleg így lesz. Az állapota egyre javul, s jó van esély arra, hogy szervezete legyőzi a fertőzést és a bal karja megmenekül. Most éjjel-nappal édesanyja van mellette a kórházban, támogatja, ápolja önfeláldozóan.

Szerdán kaptuk a hírt, hogy Diána túl van egy műtéten, ami jól sikerült, s immár orvosai is ki merik jelenteni: nagy eséllyel megmarad a bal keze.
 
A család fejét, Decsi Jánost az vigasztalja, hogy családja jelesre vizsgázott rendkívüli helytállásból. Szeretne azonban már túl lenni a temetésen, amire még várni kell. Hiába vannak szeretett halottaik Pápán, az egyiptomi hatóságoktól csak szerdán kapták meg a szükséges igazolásokat. A temetésről jövő héten gondoskodnak. A családfő úgy véli, csak akkor tudják lezárni a történteket, ha halottaiknak megadják a végtisztességet. Lánya gondolatai menetén azt mondja: lányának férje és a kisfiuk hamvai egy urnába kerülnek. Együtt lesznek itt a Földön is, ahogy odaát vannak már.
 
A család barátja, a balesetben szeretett feleségét elvesztő Czéhner Béla kézfején hétfőn több órás műtétet hajtottak végre Budapesten.
 
- A két család nagyobb létszámmal szokott programokat szervezni, de őszi szüneti iskolai program, egyetemi vizsgák és más elfoglaltság miatt nem minden gyermek vett részt a nyaraláson, így a mi három gyermekünk is itthon maradt. Rossz belegondolni mi lett volna, ha ők is a buszon vannak  - mondta lapunknak Czéhner Béla, hozzátéve: a felelősség megállapítása még folyamatban van, de az biztos, hogy sok család élete változik meg véglegesen a baleset következtében.
 A barátság olyannyira szoros a két család között, hogy Decsiék úgy is mondják: három halottunk van. Három halott, akiknek a haláláért meg kell találni a felelőst.

Decsiék egyetértenek abban, hogy a tragédia még jobban összekovácsolta a korábban a mindennapi munka során rendszeresen együttműködő családot. S abban is: az ismerősök, ismeretlenek együttérzése, támogatása sokat jelent az újrakezdésben.

Az előzményekről kapcsolt anyagainkban olvashatnak