A Forma-1-ben mindent szabad, még bundázni is?

Nemrég még a fél világ lángokban állt a nemzetközi, kontinenseken átívelő labdarúgó bundabotránnyal kapcsolatban. A nagy felháborodás mára valamelyest csitult, ám a futballszerető közvelemény azóta jól érzékelhetően hiperérzékeny minden, kedvenc sportágát érintő gyanús jelre.

Horváth Gábor

Ennek fényében (is) érdekes megvizsgálni azt, ami a Forma-1-es autós gyorsasági sorozat legutóbbi futamán történt. A német nagydíjon a két élen álló Ferrari helyet cserélt, pontosabban Felipe Massa átadta vezető helyét az összetett pontversenyben jobb pozícióban lévő társának, Fernando Alonsónak.

A brazil egyértelműen csapatutasításra lassított, azaz az olasz istálló kívülről, szándékosan befolyásolta egy sportesemény végeredményét. Mi ez, ha nem egyfajta bunda?

Szinte ugyanolyan, mondjuk úgy, nem sokkal különb mesterséges beavatkozás, mint amikor az FC XY középhátvádjét és kapusát lefizetik azért, hogy a labda eggyel többször jusson át csapatuk kapujának gólvonalán. A Ferrari nyert a dolgon, az Alonso-drukkerek örülhettek, a vetélytársak, a Massa-sikerre fogadók, illetve a semleges nézők pedig erkölcsi és anyagi kárt szenvedtek.

Az F1-ben ez nem egyedi eset, és most is botrányt kavart, ám messze nem akkorát, mint egy átlagos szervezési hiba. A Ferrari mindössze pénzbüntetést kapott és minden mehet tovább, mintha mi sem történt volna.

Sőt, a sorozat feje, Bernie Ecclestone úgy reagált a nagydíj után, hogy szíve szerint eltörölné a szabályzat ilyen esetekre vonatkozó tiltását és szabad kezet adna a csapatoknak.

Nem gondolom, hogy egy ilyen döntés más sportágakra is hatással lévő precedenst teremtene, azonban szerintem jókorát csorbítana a Forma-1 tekintélyén.

Az F1-et jelenleg a sportokhoz soroljuk, de a vb-sorozat ilyen úton haladva a közeljövőben könnyedén azonosulhat saját becenevével. Cirkusz.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!