A megyei kórház aranyórája - Fél milliárdból fejlesztik a sürgősségi ellátást

Veszprém - Fél milliárdos beruházás révén átalakítják a megyei kórház sürgősségi osztályát, átláthatóbb, hatékonyabb és színvonalasabb lesz az ellátás. A fejlesztéssel egyben egy régi terv is megvalósul: a háziorvosi ügyelet beköltözik a kórházba.

Martinovics Tibor

Az Új Magyarország Fejlesztési Program pályázatán 440 millió forintot nyert a Csolnoky Ferenc kórház, ehhez a fenntartó megyei önkormányzat mintegy hatvan millió forint önrésszel járul hozzá. Az intézményen belül összehangolják az alap illetve a szakellátást. A jelenlegi sürgősségi osztályt kibővítik és egybenyitják a traumatológiával, új betegirányítási központot hoznak létre, az intézményben kap helyet a gyermek és felnőtt háziorvosi ügyelet valamint a diszpécserszolgálatot összekötik a mentőszolgálattal.

- A fejlesztés révén lényegesen lerövidülnek a betegutak, az úgynevezett aranyórában, vagyis a panasz észlelésétől az első szakellátás megkapásáig terjedő időszakban, felgyorsul az ellátás. Míg jelenleg a beteg panasz esetén több választási lehetőség között hezitálhat, háziorvoshoz menjen, mentőt hívjon, vagy a kórházi ügyeletet keresse fel, az új rendszer átveszi helyette a döntést. Szakemberek egy szigorú szakmai sablon alapján döntik majd el, hogy az adott panaszra melyik a legideálisabb kezelés, amelyet azonnal házon belül meg is kap a beteg. Egy ponton lehet tehát belépni az ellátórendszerbe, ami a szakszerűséget és a gyorsaságot jelentősen növeli. Ha pedig a beteg nem tud bejönni a kórházba és telefonon segítséget kér, akkor sem kell az ellátási lehetőségek között választania, hiszen hívását a mentőszolgálat fogadja, ahol szintén szakemberek döntenek a további lépésekről - hangsúlyozta a megyei kórház főigazgatója.

Dr. Rácz Jenő elmondta a fejlesztés révén jelentősen javul a kórház sürgősségi ellátáshoz szükséges műszerparkja és változtatnak a jelenlegi épületstruktúrán is. A beruházás során egy külső folyosó megépítésével összekötik egymással a jelenleg külön épületben lévő belgyógyászati részleget és a sürgősségi osztályt.

- Nagy öröm, hogy nyertünk a pályázaton, hiszen a súlyponti kórházakban alapfeltétel, hogy egy ilyen központosított sürgősségi részleg működjön. Ráadásul enélkül nem lenne esélyünk a kórház átfogó, ötmilliárdos fejlesztését célzó pályázat megnyerésére sem. Az öt éves szakmai fejlesztési tervünkben jól haladunk. Tartjuk az eltervezett három lépcsős ütemet. A sürgősségi osztály az első, a strukturális átalakítás a második és az onkológiai centrum megépítése a harmadik lépcső - fogalmazott dr. Rácz Jenő.

A kórház vezetősége ígérte, azonnal megkezdi a sürgősségi ellátás fejlesztése érdekében szükséges közbeszerzési eljárás kiírását és kidolgozzák a kivitelezési terveket, még az idén elkezdődnek a munkálatok. Az intézmény főigazgatója szerint legkésőbb jövő tavaszra elkészül az új sürgősségi ellátó rendszer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!