A távolban csak mennek és telnek a szerelmes évek - Vermes Éva új regényéről

Az Egymásba zárva (A szerelem hitvallása) évtizedeket fog át, szerkezete összetettebb, idő- és térbeli síkjai nem lineárisan követik egymást, a múlt és a jelen hullámzóan váltakozik a fejezetekben, amelyeket felfoghatunk montázsoknak is, filmszerű a történet, briliáns a cselekménybonyolítás.

A két regény egymás utáni említése nem elhanyagolható, mert az Egymásba zárva két kulcsszereplője A fecskék délre szállnak című regényben ismerkedett meg egymással, és ott vált szét az útjuk hosszú-hosszú időre. A friss mű ebben az értelemben folytatása a korábbinak, amúgy pedig teljesen különálló történet, a nélkülözhetetlen utalásokra viszont ügyel az író, ahhoz, hogy mindent értsünk, elegendő tudnivalót kapunk.

Sára, a magyar zsidó lány, és Nikó, a fiatal görög festőművész megpróbáltatásokkal teli szerelme vonul végig előttünk, s eközben hatalmas, labirintusokra tagolt tabló tárul elénk a korról, a magyar és a görög történelemről, életformáról, kisebb-nagyobb kataklizmákról: diktatúráról, börtönről, beszervezési kísérletekről, megtorlásokról, megszorításokról, emigrációról, zsidóüldözésről, egzisztenciális gondokról, társbérletről, betegségről és halálról. S persze a szerelemről és a szeretetről, amely kétkedésektől sem mentes, de ereje tartós, néha ugyan gyengülni kezd Sára és Nikó szívében, lelkében, de soha el nem múlik. 

Nem lehet semleges érzelmekkel végigolvasni a regényt, a megrendülést, a meghatottságot azonban nem a váratlan, meseszerű fordulatok, az elszakadások és a majdnem találkozások váltják ki bennünk, hanem a két ember példátlan állhatatossága, egymásba zártsága; a minduntalan visszatérő, a másikat kereső, felidéző gondolatok, az aggodalmak és a vágyódások, az érvek és a megalkuvások, a gyávaság és a megkötöttség, a gyűlölet és a kétségbeesés.

Vermes Éva - akarta, nem akarta - bestsellert írt, amely letehetetlen, muszáj falni, képtelenség szabadulni Sára, Nikó és a többi ember sorsától. Az írónő népes szereplőgárdát mozgat a regényében, a fejezetek címében a keresztnevüket találjuk. Ez jó ötlet, segít eligazodni. A jelen idejű eseményeket olykor Sára naplója szakítja meg, lépcsőzetesen  oda és vissza  kiegészül a szövevényes történet, a feljegyzések kitöltik a múlt és a jelen hézagait, teljes és kerek lesz a kép, nem maradnak elvarratlan szálak. 

Magnetofonra mondott monológok is elhangzanak, Sára beteg kislányának nem éppen szimpatikus apja vívja belső harcait a szalagokon önmagával, szunnyadó lelkiismeretével. Sára és a gyermeke közti kapcsolatot éteri finomsággal ábrázolja Vermes Éva, de ugyanez az írói bravúr mondható el hőseinek jelleméről is.
Hitelesen, remek empátiával, elsőrangú eszközökkel mutatja be őket, alakjai mindnyájunk ismerősei saját életünkből. Önzés és félelem, jóság és bátorság  párhuzamok különböző élethelyzetekben, másokéban és a miénkben.

Az új regényben többször ismétlődik A fecskék délre szállnak mottója: Akiknek az életben találkozniuk kell, azok mindenképpen találkoznak. Éppen ez a megfellebbezhetetlen igazság adja az Egymásba zárva leheletszerűen fájdalmas atmoszféráját. A szeretet megingathatatlan hite és a már-már elviselhetetlen valóság vívja küzdelmét. Nikó és Sára találkozása, együttléte a tengerjáró hajón felér az örökkévalósággal, mert az elszakadást csak a földrajzi távolság jelenti a két ember életében, lelkük ugyanis nap mint nap összeér. Anélkül, hogy értesülnének az életükben bekövetkezett változásokról. Ezt a lüktető, túlfűtött állapotot az sem oltja ki, hogy Sára másnak szül gyereket, és Nikó is megnősül. Mindketten vállalják az ezzel járó boldogtalanságot, amely valahogy vigasz is egyben. Menekülniük kellett a lehetetlen elől.

Vermes Éva mesteri módon, pazar írástechnikával bánik a történelemmel, szinte észrevétlenül lépünk át egyik korszakból a másikba, fokozatosan szűkül a múlt és tágul a jövő. A mai fiatalok talán csodálkoznak azon, ha két ember ennyire szenved, ha ennyire odavan egymásért, miért nem találkoznak. Ám a regény ott kezdődik, amikor még négyévenként kaphattunk magánútlevelet, amikor még szimpla feketekávét is kiszolgáltak a presszókban, a kávéhoz az 5 éves tervről elnevezett cigarettát szívhattunk, később Fecskét, s ha balszerencsénk volt, könnyen mellénk telepedett egy belügyis dolgozó erőszakos kéréseivel. Az idegenvezető Sárát is megkörnyékezték.

S aztán rohan tovább az idő, jönnek a hatvanas évek, a kis Andreát az Egyesült Államokban megoperálják a szívével. Sára ekkor 23 éves, Elvis Presley csillaga most ragyog fel. Szóval mennek és mennek az évek, Sára újságíró lesz, Nikóval már nyolc éve nem látták egymást. És eljön az 1969-es tragikus év, majd 1990. Andrea már egészséges, gyönyörű fiatal hölgy. De még semminek nincs vége...

Vermes Éva könyvében hatékonyan ötvöződnek az ihletett, magukkal ragadó leírások és a Hemingway-tempójú párbeszédek, lapról lapra növelik a feszültséget, a kibomló drámai rejtélyeket, rabul ejtve kíváncsiságunkat.

Az írónő némelykor hatványozottan is bensőséges epizódokat, hangulatokat teremt. Felejthetetlenek azok a pillanatok, amikor az Izraelben élő nevelőszüleivel a Ferihegyi repülőtérről beutazik a városba. A testnek és a léleknek egyaránt menedéket jelentő görög halászfalut, Szkutarit is érzékletesen mutatja be. Szkutari a kiapadhatatlan álmok és vágyak, az újrakezdések és a megújulások földje, az egyénis sorsok metszéspontjai. Idill az Édenben.

A borítón Veszeli Lajos festőművész áttűnéses, sejtelmes kompozíciója hűen adja vissza a regény szellemiségét, a meghatározó fordulópontok fantáziánkban megtapadó és így maradandóvá átalakuló képi emlékeit.