Áldott állapotba kerülhet Rebecca, az orrszarvú

Veszprém - Múlt év tavaszán kapott új társat a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark szélesszájú orrszarvú bikája, Pablo.

Németh F. Bernadett

A 11 éves tehén, Rebecca és a már csaknem három éves borja, Naruna azzal a nem titkolt szándékkal érkeztek, hogy újszülött orrszarvúról gondoskodjanak.

Tavaly augusztusban Pablo és Rebecca szaporodásbiológiai állapotát a világ egyik legjobban felkészült, tudományos szakmai háttérrel és gyakorlattal rendelkező állatorvosi team-je mérte fel.

A szakemberek a németországi Állatkerti – és Vadállatok Kutatóintézetéből érkeztek, akik a megszületett eredmények alapján Rebecca mesterséges termékenyítésére tettek javaslatot.

Mivel az első mesterséges termékenyítés nem hozta meg a várt eredményt, így az állatorvosokból álló nemzetközi csapat a héten  újra találkozott Veszprémben.

A Berlini Állatkerti és Vadállat Kutató Intézet (IZW) szakembere egy speciális katéter segítségével milliméter pontosan helyezte el a bódított állapotban lévő Rebecca méhébe a termékenyítésre alkalmas hím ivarsejteket, ugyanis rendkívül fontos, hogy azok a méh megfelelő részébe kerüljenek.

Az orrszarvútehén nagyon jól viselte a beavatkozást, mely komplikációk nélkül zajlott le.

Amennyiben sikeres a mostani beavatkozás, 16 hónap múlva egy kisorrszarvú születésének örülhetünk a veszprémi állatkertben.


Pablo és Rebecca története:

Háromszög, súlyos és igaz: szerelmi történetek az állatok világából 

Majdnem összejött a rinóbébi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!