Bajban a Josh és Jutta? Elmarad a nyaralás is

A zenészek nagy része arra panaszkodik, hogy a gazdasági válság miatt kevesebb fellépésük van. A recesszió hatását az igazán népszerű előadók kevésbé érzik, legfeljebb azon "szomorkodhatnak", hogy nem sok idejük jut magukra és a pihenésre.

Nagy Terka

Ennek a feszített munkatempónak a jótékony áldozata Josh és Jutta is, akik évek óta szinte egy óra pihenést sem tudtak megengedni maguknak.
 
- Bár 2009-ben megígértük magunknak, hogy egy kis nyári pihenést beiktatunk, de úgy látszik ez nem fog teljesülni, hiszen az idei nyarunk is teljes egészében megtelt fellépésekkel - mondta Josh.
 
A sikerduó nyár elején kihozott kislemeze Az élet mint homokszem, viharos gyorsasággal lett népszerű, ennek is köszönhetően a felkérések száma is megnőtt. Persze ezt mosolyogva veszik tudomásul, és sikerként könyvelnek el minden lehetőséget.
 
- Örülünk a sok bulinak, hiszen ez is azt mutatja: a csapat egyre népszerűbb! Viszont egyfelől szomorúak is vagyunk egy kicsit, hiszen idén is kimarad a barátokkal eltöltött pihenő. 


(Fotó: Erdős József)

Sebaj, járjuk az országot, na meg a határon túli felkéréseket is nagy szeretettel teljesítjük, a napozással egybekötött lazítás pedig egy picit megint csúszik… – sóhajtott tetetett bosszúsággal a lányok nagy kedvence.
 
A csapat munkakedvét, tempóját, sikereit és népszerűségét figyelembe véve bátran kijelenthető: rajongóik és fellépéseik száma évről-évre nő. 

Így nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy a jövő nyár is sok bulival kopogtat majd Josh és Jutta ajtaján. 

Nem mellékes az sem, hogy a pörgős, fiatalos zenéjük hangsúlyozottan bejön a nyaraló közönségnek, így az énekesek a Balaton felé is fellépés miatt veszik az irányt.
 
A nyaralás beteljesületlen álom marad Josh és Jutta számára? Nem tudjuk… Ám azt megígérhetjük: jövőre újra rákérdezünk a csapatnál!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!