Balhé! Megtámadtak egy polgárőrt Hajmáskéren - Ki védi meg az egyenruhásokat?

Hajmáskér - Egy polgárőr vezetőt annyira felháborított a bíróság - véleménye szerint - enyhe ítélete, hogy a napokban kilépett az egyesületből. Nem társaira haragudott meg, hanem az igazságszolgáltatásra, úgy vélte, nem védi meg a polgárőröket a garázdáktól.

Mátételki András

Hajmáskéren négy évvel ezelőtt szervezte újjá a polgárőrséget Gellei István, mert már sokakkal együtt megelégelte, hogy egyesek éjszakánként leszívják kocsijukból a benzint, vagy éppen hangoskodnak az utcán. 

Mivel rendszeresen kihívták a faluba a rendőröket, sőt a házkutatásoknál hatósági tanúként jelen voltak, sorra kapták a durvábbnál durvább megjegyzéseket, volt, aki megfenyegette őket. Ám tettlegességre tavaly nyárig nem került sor. 
  
A múlt évi falunapon a közösségi ház bejáratánál ügyeltem Sólyom Pista barátommal, hogy az épületbe csak a meghívottak mehessenek be - meséi az 57 éves Gellei István. 

- Éjjel fél tizenkettőkor odajött hozzánk B. Attila, azzal, hogy elmenne vécére, mert a mobil vécék nem elég tiszták. 


Varga Zsolt elismert rendőrként szerelt le a közelmúltban
(Fotó: Mátételki András)

Nem engedtem be a szemmel láthatóan erősen ittas 40 éves férfit, aki először csak fenyegetőzött, majd lendült az ökle - idézi fel a történteket Gellei István, a hajmáskéri polgárőr egyesület lemondott vezetője.  

- Kitértem az ütése elől, s ellöktem magamtól: földre esett. Amikor felállt a szintén formaruhát viselő kollégám lefogta, míg nem érkeztek meg a rendőrök. Feljelentették közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. 

Kétszer kellett bemennem a rendőrségre, egyszer a bírósági tárgyalásra. Ezért három nap szabadságot kellett kivennem. 


Balogh Csaba a megyei szövetség elnökhelyettese szerint elismerik a munkájukat
(Fotó: Kőrösparti Beatrix)

Az ehhez hasonló ügyek miatt évente átlag hat nap ugrik a szabimból. Ezt még csak lenyeltem volna, de amikor a postán megküldött ítéletet megismertem, teljesen felháborodtam. 

Támadómat, akit korábban már többször megbüntettek erőszakos magatartása miatt, tizenöt nap közérdekű munkára ítélték. 

Ki gondolja, hogy az ilyen agresszív embereket az ilyen súlyú ítélet visszatart a következő balhétól? 

A bíróság 690 (!) forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. 

Holott például a csak  velem folytatott hatósági levelezés is legalább a duplájába került. Mindezt én úgy értelmezem, hogy az állam nem védett meg ebben a kritikus rendőr hiányos időszakban. Sok csalódást átéltem már, de ilyen súlyosat még nem. Ezért váltam meg az egyesülettől, amit megírtam a bírónőnek.
 
Az egyesület nem rég lemondott vezetője elmesélte, hogy télen a vasútállomáson egy férfi és egy nő polgárőrnek nekiment két ittas férfi. 


Fürjes István és Kun László veszprémi polgárőrök járőrözés közben. Ügyelnek a rendre, biztonságra
(Fotó: Kőrösparti Beatrix)

Kollégái lefújták gázspray-vel mindkét piás alakot. Persze ebből is ügy lett, de még a bíróság nem tett pontot a történet végére.   
 
Elismert rendőrként szerelt le a múlt hónapban a hajmáskéri körzeti megbízottak csoportvezetője, Varga Zsolt. Fűtötte a tettvágy, szeretett volna bizonyítani. 

Nagyon sok szabadnapját áldozta fel annak érdekében, hogy kevesebb legyen a bűncselekmény a településen. 

Kollégáival és a polgárőrökkel elérte, hogy míg a 2007-ben 120 balhé volt a több mint háromezres faluban, addig tavaly csak 80.
  
- Szabadnapjaimon civil ruhában jártam ki társaimmal az éjszakába, hogy tetten érjük az elkövetőket - meséli a 38 éves férfi, aki ma már nyugdíjas.  

- Fárasztó volt, de szívesen csináltam. Munkám sokaknak nem tetszett, ezért nem egyszer feljelentettek koholt vádak miatt. Jártam be a kapitányságra, hogy tisztázzam magam, majd az ügyészségre. 

Tavaly a falunapon egy részeget vezettem ki a sátorból, majd feljelentettem rendzavarásért. Ő meg engem bántalmazásért. Főnököm végül hamis vád miatt feljelentette az illetőt. 

Az ügyészségen sokáig húzódott az ügy, mire megnyugtatóan lezárult. Hajmáskéren rendszeresen igazoltattam azokat, akiknél nem tudtuk, hogy miből élnek, legfeljebb sejtettük. 

Az egyik család tagjai nem csak megfenyegettek, de fel is jelentettek az ügyészségen, mondván fajgyűlölő vagyok. 

Ennek az ügynek még nincs vége. Ezekre a kihallgatásokra részben szabadnapjaimon került sor, amikor együtt lehettem volna a családommal. 

Egyszer késsel ugrott Varga Zsoltnak egy helybeli férfi, de sikerült leszerelnie. A rendőr szerint nincs különösebb becsülete az egyenruhásoknak az állampolgárok szemében. 

Sokszor vágták az ő fejéhez is igazoltatáskor, hogy inkább a bűnözőket kergesse, ne a biztonsági övvel foglalkozzon. 
 
Válogatott szidalmakat is kapott, így például le rohadt kommunistázták, de sok minden más is elhangzott egy-egy intézkedéskor. 

Kárpótolta, hogy felettesei elismerték munkáját, évente kapott jutalmat. A nyár végéhez közeledve mégis úgy döntött, hogy leszerel, mert még kedvező feltételekkel vonulhatott nyugdíjba. 

Balogh Csaba, a megyei szövetség elnökhelyettese szerint az emberek elismerik a munkájukat. Nincs tudomásuk arról, hogy az elmúlt években  polgárőrökre támadtak volna. 

A Gellei-ügyet nem ismeri, mert az egykori egyesületi elnök nem jelentette a szövetségnél a történteket.
 
Dr. Bicskey Ildikó, a Veszprémi Nyomozó Ügyészség vezetője elmondta, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2007-ben 20, tavaly 10 esetben indult eljárás. 

A bűncselekmények elkövetői általában megütik, megrúgják a rendőrt. Ezek az emberek három évig terjedő büntetésre számíthatnak. 





 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!