Botrány! Meg sem jelent, de már letölthettük!

<b>Párizs</b> - A U2 napokban megjelelő albuma jól illusztrálja a válságban lévő lemezipar félelmeit és reményeit, amely egyrészt a kalózkodással néz farkasszemet, másrészt a kereskedelmi kínálat változatosabbá tételével igyekszik növelni eladásait.

MTI

Az Island/Universal gondozásában megjelenő No Line On The Horizon című lemez pénteken kerül a boltokba Franciaországban és Izlandon, Bono és együttese szülőhazájában, hétfőn a világ más részein, kedden pedig Észak-Amerikában. 

Az idei év egyik legjobban várt korongjának számító album azonban kalózkiadásban már napok óta elérhető a fájlmegosztókon.


A No Line On The Horizon öt különböző formátumban (és áron) jelenik meg
(Fotó: archív)

Márpedig az Universal számos óvintézkedést tett a lemez megjelenése előtt. Az albumot nem küldték el az újságíróknak, akik csak lemezboltokban hallgathattak bele, és csak néhány nappal a megjelenés előtt kapták meg. 

A meghallgatásokat is szigorú biztonsági intézkedések kísérték: január végén Párizsban az újságíróknak előbb le kellett adniuk a megőrzőbe mobiltelefonjukat, kabátjukat és táskájukat.

A lemezkiadóknak a kalózkodás megakadályozását célzó erőfeszítései azonban gyakran csak annyit érnek, mintha gyűszűvel akarták volna a Titanicból a vizet kimerni.

A Forbes magazin szerint most az Universal tulajdonában lévő egyik ausztráliai portál a vétkes a kiszivárgásban: az internetes oldal a megjelenés előtt mintegy tíz nappal két órán át fizetős letöltésre kínálta fel az albumot, amíg rá nem jött a tévedésére. 

Az U2-rajongók fórumain az internetezők egyenesen azzal vádolták meg az Universalt, hogy saját maga szervezte meg a kiszivárogtatást, hogy így reklámozza az albumot, amely megjelenésekor úgyis a lemezkalózok áldozata lett volna. A dalok ugyanis csak részei az együttes és a kiadó kínálatának.

A No Line On The Horizon öt különböző formátumban (és áron) jelenik meg: standard CD-n, film megtekintését is lehetővé tévő digipack változatban, CD-t is tartalmazó magazin és egy 64 oldalas folyóirat formájában, CD-t, DVD-t, könyvet és posztert tartalmazó "box" formátumban és vinillemezen. 

Az album piacra dobásának kereskedelmi stratégiája híven tükrözi a hanglemezipar azon szándékát, hogy a választék bővítésével védje ki a CD-forgalmazás súlyos válságát.


No Line On The Horizon 
(Fotó: archív)


A Nine Inch Nails amerikai együttes például a honlapján különböző formátumokban kínálta - lemezkiadó közreműködése nélkül megjelentetett - legutóbbi albumát: a 36 szám közül kilenc ingyen letölthető volt, mind a 36-ért 5 dollárt kértek, 10 dollárt kóstált egy dupla CD, 75-be került egy rövidített Deluxe DVD és 300 dollárba egy teljes, dedikált Deluxe DVD változat. 

A MIDEM Nemzetközi Zenei Kiállítás és Szakvásáron ismertetett egyik tanulmány szerint az együttes egy hét alatt 1,6 millió dolláros bevételre tett szert a lemezzel, amely az Amazon internetes áruház letöltéseinek élére került 2008-ban.

Ez az elv a kalózletöltések ellenére érvényes lehet az U2 albumára is. "Az, hogy letöltöttem az albumot, még nem ok arra, hogy ne vegyem meg 50 euróért a lemezt is" - írta egy francia rajongó az egyik U2-s fórumon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!