Családok éve kezdődik, a társadalom fontos intézményéért

Napló - Megkezdődik vasárnap a család éve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre az alkalomra írt körlevelét országszerte felolvassák a szentmiséken - közölte az MKPK sajtóirodája.

MTI

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a szent család vasárnapján 18 órai kezdettel mutat be szentmisét a budapesti Szent István-bazilikában. Ekkor nyitja meg a főpásztor az MKPK által meghirdetett család évét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - áll a közleményben.
Az MKPK által kiadott körlevélben egyebek mellett az szerepel: abból a célból döntöttek a család évének meghirdetése mellett, hogy "tanúságot tegyünk hitünkről, és felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt".
Mint a dokumentum fogalmaz, "gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelezni magunkat a sírig tartó hűségre egy jó házasságban. Pedig olyan lények vagyunk, akiknek a fejlődéséhez is, a fizikai, szellemi, lelki értékekben való gyarapodásához és kiteljesedéséhez is szükségük van a jó közösség, a szerető család biztonságára."
A társadalmak irányvesztésének világos jele a népesség fogyása. Magyarország lakossága az idén tízmillió alá csökkent, pedig a család egészséges működése egyben a társadalom egészségének is fokmérője. Európában mindenki elismeri, hogy súlyos népesedési probléma alakult ki - mutat rá a körlevél.
A híveknek szóló írás arról is szól, hogy "gyakran hiányzik a nyitottság a sírig tartó házassági közösségre. A mai városi, de egyre inkább a vidéki élet is úgy szerveződik, hogy nagy nehézséget jelent népes családot fenntartani. Az anyaságot a társadalom nem mindig becsüli meg kellően."
A körlevél megállapítja: a gazdasági válság és a munkanélküliség szorongást és félelmet hoz sok család életébe, pedig az anyaság és a családok megérdemlik az egész társadalom megbecsülését és szolidaritását. Az ő támogatásuk nem pusztán szociális kérdés, hanem egész népek, társadalmak jövőjének, létének vagy nemlétének kérdése - hangsúlyozza a dokumentum.
A püspöki konferencia arra is felhívja a figyelmet, hogy a plébániai közösségek "ismerjék meg, tartsák számon a körükben élő katolikus családokat. (...) Osszák meg egymással ünnepeiket és gondjaikat, segítsék egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalatok átadásával, és ha szükséges, anyagiakkal is."
A tematikus esztendő keretében az egyházmegyék és különböző szervezeteik számos családi programot szerveznek. A család évéhez kapcsolódóan március végén, a Familiaris Consortio kezdetű, II. János Pál pápa által írt enciklika megjelenésének 30. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát is rendez az MKPK.
A további programokról hamarosan a család éve honlapján (www.csaladeve.hu) lehet majd olvasni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!