Ég és föld találkozóhelye

Tihany - Tihany jövője, gazdasági helyzete, az itt élők boldogulása nagy mértékben függ a turizmustól. Ez a beruházás értéket hoz létre, elősegíti a település fejlődését, hozzájárul új arculatának kialakításához - fogalmazott Tósoki Imre polgármester az apátság látogatóközpontjának ünnepélyes alapkőletételén.

Martinovics Tibor

Tósoki Imre hangsúlyozta: Tihany új képe egy barátságos, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, természeti és kulturális örökségeit megőrző hely, ahol lehet és érdemes élni, ahová turistaként el kell látogatni.

- Azok a jó fejlesztések, amelyek a közösség érdekeit szolgálják. A látogatóközpont építése mindannyiunk érdeke - vélekedett a polgármester.

Korzenszky Richard perjel beszédében hangsúlyozta: Tihany mindig is találkozóhely volt, s biztos benne, hogy a jövőben is az marad.

- Itt találkozik egymással víz-ég-föld, kelet és nyugat. Kötelességünk a jövőt építeni, ezzel a beruházással ennek teszünk eleget - mondta Korzenszky. Pál Béla a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács leköszönt elnöke kiemelte: a beruházás a kulturális és egyháztörténeti örökséget őrzi meg.

Az apátság mellett egy háromszáz négyzetméteres, döntő részében a föld alatt elhelyezkedő modern látogatóközpontot építenek annak érdekében, hogy az évente idelátogató több, mint százezer turistát méltó körülmények között fogadhassák. Az épületben száz látogató befogadására alkalmas előadótermet alakítanak ki, az apátságról több nyelvű bemutató filmet vetítenek majd.

A jövő év nyarára elkészülő beruházás több, mint százhetven millió forintba kerül, amihez 130 millió forint uniós támogatást kapott az apátság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!