Exkluzív interjú! Németh Miklós egykori miniszterelnök a határnyitás huszadik évfordulóján

Saját szőlővel, szilvával fogadott bennünket az egyik Balaton-felvidéki község szőlőhegyén lévő házában. Feleségével a mandulaszüretet hagyta félbe érkezésünkkor. A kert felével, 45 fával már végeztek. 
 
A határnyitás évfordulójára rátérve érezhető örömmel sorolja, mennyi ünnepségen, konferencián vehetett részt. 
  
- Talán az egyetlen magyar vagyok, akit meghívnak mindenhová, szervezze egyház, kormány, a jobb- vagy éppen a baloldalhoz közelebb álló szervezet. 

Igaz, húsz évnek el kellett telnie ahhoz, hogy a sok-sok félrebeszélés, öntömjénezés után a helyükre kezdjenek kerülni a kockák. 
 
Az akkori események felidézését meglepő fordulattal kezdi. - Kicsit viccesen azt mondhatnám, hogy a mi gondolkodásunkat a román főtitkár, Ceausescu indította el abba az irányba, ami végül a német menekültek előtti határnyitáshoz is elvezetett. 

Parlamenti esküm után nem sokkal megkaptam az első levelet, majd telefonok is jöttek Bukarestből, hogy a tőlük hozzánk menekülő, többségében magyar nemzetiségű emberekkel járjunk el az érvényes szerződések szerint - magyarul, toloncoljuk vissza őket Romániába. 

Németh Miklós miniszterelnök:  Az NDK-val kötött egyezmény felmondásához legalább három hónap kellett volna. Lépésről lépésre kipuhatoltuk,  hogy meddig lehet menni, és addig el is mentünk
(Fotók: Gáspár Gábor) 

Ekkor tudtam meg, hogy a hatvanas évek végén az akkori szocialista vezetők titkos záradékkal szerződést kötöttek az ilyen ügyek kezeléséről. 

Ez egyértelműen kimondta, hogy ha lejárt a tartózkodási ideje valakinek, és az illető nem akar hazamenni, akkor akár fizikai erővel is haza kell toloncolni, ahol aztán megbüntetik. 

Én elképedve láttam ezeket a szerződéseket, de nem szeghettük meg őket, hisz Kulcsár Kálmánnal, Pozsgayval és másokkal azt vallottuk, hogy a jogállam felé megyünk. A dilemmára a jogászok adtak választ. 

Románia és Magyarország is tagja volt az ENSZ-nek. A menekültekről szóló genfi egyezmény kizárta az ilyen megoldásokat. 

Mivel Magyarország még nem csatlakozott az egyezményhez, gyorsan aláírtuk. Ettől kezdve pajzsként tarthattuk a román követelésekkel szemben.

- Hogy kapcsolódik ez a németekhez?

- Az egyezmény aláírásával nyitottá vált az ország, hisz nem lehetett az ügyet csak a Romániából érkezőkre leszűkíteni. 

A másik fontos előzmény a nyugati határ mellett végigfutó műszaki zár, a vasfüggöny megszüntetése volt, amit a határőrség vezetői vetettek fel korábban. 

Azt mondták, ezt így nem lehet fenntartani. Ha továbbra is szükség van rá, akkor modernizálni kell. 

Pénzünk sem lett volna, meg arra is gondolni kellett, hogy a Béccsel közösen tervezett világkiállítás a nevetség tárgyává válhat, ha a határzár fennmarad.

- Mit szóltak Moszkvában?

- Március elején Moszkvában már tényként közöltem Gorbacsovval a határzár megszüntetését. 

Az eredetileg húszpercesre tervezett bemutatkozó látogatásom közel kétórás lett.
  
Mihail Szergejevics - mondtam, mivel még korábban összetegeződtünk, amikor mezőgazdasági titkárként járt Magyarországon , mi eldöntöttük, hogy Magyarország a többpártrendszerre tér át. 

Hogy ez pontosan mikor lesz, még nem tudjuk. Annyi biztos, hiába ülne az én székemben akár Gábriel arkangyal is, a negyvenévi egypártrendszer után a mi pártunkat kiakolbólítják a hatalomból. 

Mit fogtok csinálni akkor az ott lévő nyolcvanezer katonátokkal meg az atomtöltetű rakétáitokkal egy más irányultságú hatalom mellett?!
 
Amíg én ebben a székben ülök, 1956 még egyszer nem ismétlődik meg  mondta, és közben oda is csapott a karfára. Ez nagyon fontos mondat volt, be is tartotta a szavát.

- Mit szólt a Vázsony közelében tárolt atomrobbanófejek eltávolításához?

- Azt mondta, be kell vinnie a védelmi tanácsba. Ezzel és a csapatkivonásokkal kapcsolatban is arra kért, hogy ne beszéljek róluk nyilvánosan, mert rontanám a pozícióit a fegyverzet- és haderőcsökkentési tárgyalásokon. Meg azt is tudni kell, hogy 80 ezer ember kivonása, elhelyezése nem túl egyszerű. 
 
Én tartottam a titkot, még a politikai bizottságnak írt jelentésemben sincs egyetlen szó sem ezekről az ügyekről. Hogy így volt, azt bizonyítja a folytatás. 

1989 őszén kaptam tőlük egy levelet, hogy elszállították a rakétákat, és a csapatkivonások előkészítése is megfelelően haladt. Így Gorbacsovban biztosak lehettünk, nagy kérdés volt persze, neki mennyire biztos a helyzete.

- A vasfüggöny lebontásával kapcsolatban ellentmondásos dátumokkal lehet találkozni.

- Ahogy hazajöttem, mondtam Horváth Pistának, a belügyminiszternek, hogy kezdjétek meg a határzár bontását. Az akkori képeken látni, hogy a pufajkás kiskatonák még fáztak munka közben, tehát szó sem volt májusi kezdésről, az csak a formális kormánydöntés ideje volt. 

A világban a június 27-ei dátum vált ismertté, amikor Horn Gyula külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock átvágták a szögesdrótot. Mockék javasolták, hogy a tárgyalások után ők ketten bonthatnák a vasfüggönyt. 

Kétszáz méteren vissza kellett építeni a drótot, hogy tudjanak mit vágni. Ennek már csak annyi jelentősége volt, hogy tovább tudtuk tesztelni a tűréshatárt.
  
- Nem teljesen tiszták a Sopron melletti Páneurópai piknik körüli állítások sem.

- A németeknél hamar elterjedt, hogy mi már nem toloncoljuk ki az embereket, meg a határzárat is lebontottuk. Mivel ide elengedték őket, egyre többen kezdtek nálunk gyülekezni. 

A szabadságomat a Balatonnál töltöttem. Amíg Aligáról átértem Tihanyba, hogy Bujtorral vitorlázzunk, láttam a 71-es út mentén a vadkempingeket. Zsúfolásig volt minden NDK-sokkal. Ugyanez fogadott később a fővárosban is. 

Ekkor már támogattuk Kozma atya zugligeti táborát, odaadtuk Csillebércet, amit a Vöröskereszt bevonásával működtettek. Ilyen helyzetben jött be hozzám Pozsgay, hogy elvállalja-e a fővédnökséget a soproni rendezvénynél. Mondtam, Imre, azonnal. 
 
A piknik kitalálóinak, szervezőinek csak köszönet jár a bátorságukért, lelkesedésükért. A Kohllal való augusztus 25-ei találkozásunk előtt érdemi szerepük volt annak tisztázásában, hogy jó-e az elemzésem a szovjetekről és Gorbacsov helyzetéről. 

Ahogy a drótvágás után, a piknik után sem kopogott be Sztukalin szovjet nagykövet egy moszkvai üzenettel.

- Nem volt olyan veszély, hogy a határőrség erőszakkal megpróbálja visszatartani az embereket?

- Horváth Pista azt mondta a rendőrfőkapitánynak, lesz ez a piknik, ki kell nyitni a határt, hogy az osztrákok és magyarok találkozhassanak. Aztán tele ne rakjátok géppuskafészekkel a környéket!  tette hozzá. Ebből mindenki értett. 

Hogy minden rendben zajlott, az Bella Árpád alezredes érdeme. 

Ő ment ki néhány határőrrel a papírokat ellenőrizni egy kis pisztollyal az övén. 

Amikor a mintegy hatszáz NDK-s átszaladt Ausztriába, az egyetlen helyes döntést hozta, nem csinált semmit.

- Hogyan jutottak döntésre a németek kiengedéséről?

- Az NDK-val kötött egyezmény felmondásához legalább három hónap kellett volna. 

Ekkor jött a Kulcsár Kálmán és a külügyből Görög János vezette csapat a nagy ötlettel, hogy nem felmondjuk az egyezményt, hanem felfüggesztjük az érintett pontok végrehajtását. Így jogilag tiszta megállapodást választottunk. 

Ugyanezt tettük Bős-Nagymaros esetében is. Augusztus 25-én közöltem is Kohllal, hogy megvan a döntésem. Azt gondoltam, hazarepülünk, aztán kinyitjuk a határt. Maga Kohl mondta, hogy egy kis időt kérnek, mert erre fel kell készülni.

- A nyugati sajtó augusztus végén tudni vélte, hogy szeptember 4-én nyílik a határ. Volt ennek alapja.

- Igen, eredetileg valóban szeptember elejében állapodtunk meg. Azt is megbeszéltük, hogy a két külügyminiszter, Genscher és Horn kommentálja majd az ügyet. 

Aztán mégsem így lett, mert az én kedves kollégáim elkotyogták egy éppen hozzánk látogató NSZK szociáldemokrata politikusnak. 

Az meg alig hogy leszállt Bonnban, eldicsekedett azzal, hogy mi, szociáldemokraták elintéztük. Azonnal felhívott Horst Teltschik, Helmut Kohl nemzetbiztonsági tanácsadója, hogy mi van? Vele tárgyaltam közvetlenül, mert angolul tolmács nélkül tudtunk beszélgetni. Mondtam, jó, utánanézek.

Horn is, Kovács László is, Nyers Rezső is elismerte külön-külön, hogy ők voltak. 

Na mondom, fiúk, akkor elhalasztjuk. De a dátumot nem mondtam meg nekik, csak Horst Teltschikkel beszéltem meg. 

Gyula kétségbeesett, hogy akkor most majd nem is ő jelenti be. Megnyugtattam, hogy betartom az ígéretemet. 

A németek végül változtattak, ott Kohl jelentette be nyilvánosan.

- Mennyire volt veszélyes a határnyitásról szóló döntés az országnak vagy személy szerint önöknek?

- Ceausescu levélben kérte Gorbacsovot, hogy hívjon össze egy tanácskozást a szocialista vezetőkkel Magyarország és Lengyelország képviselői nélkül, hogy a két országban zajló dolgokat megvitassák. 

Talán még arra is gondolt, hogy tankokat kellene küldeni hozzánk, ahogy a szerencsétlen '68-as bevonulás idején. Szerencsére Gorbacsov erre nem volt vevő, ilyen tárgyalás nem lett, de a levél másolatát megküldte nekem. 

Persze, mindez másképp alakulhatott volna, ha közben Gorbacsov helyzete meggyengül. Én úgy gondolom, ebben az ügyben sem tettünk lehetetlent, de amit lehetett, azt megtettük.
 
Nem voltam Grósz jelöltje
 
- Térjünk át a személyes pályájára. Sokan tudni vélik, hogy Ön Grósz embereként került a miniszterelnöki székbe, csak később megtagadta a mentorát.
 
- A Grószt 1984-ben ismertem meg személyesen, akkor Borsod megyei elsőtitkár volt. Mentem haza édesanyámhoz, és az akkori főnököm, Havasi Ferenc megkért, vigyem el Grósznak a jövő heti KB-ülésre tervezett beszédét, amit mi készítettünk a kollégáimmal. Ezt átadtam, de sem akkor, sem a későbbiekben sem volt közelebbi kapcsolatom vele. Én inkább fenntartással voltam vele szemben. 

1987-ben, amikor miniszterelnök lett, már gazdasági KB-titkár voltam. Áthívtak hozzá, hogy nézzem meg a beiktatásra tervezett beszédét. Ott ültünk vele, a Medgyessyvel, a Bartha Ferenccel és másokkal. 

Amikor elolvastam, azt mondtam, Karcsi, nem rossz beszéd ez, de én egész más beszédet mondanék. 

Sokkal fókuszáltabb lennék, és itt a nagy lehetőség az ország adósságáról szóló valós adat elmondására. 

Nekem estek, hogy mit gondolok én. Ő is azt mondta, hogyan fogadja el a tanácsaimat, ha azok sem értenek egyet, akik együtt tanultak velem. 

Ekkor láttam, hogy nincs letisztult képe a dolgokról, hogy nagyon befolyásolható. 

Amikor meg azt a szükségállapotot benyögte, onnantól gyakorlatilag megszakadt a kapcsolatunk.
 
- Bizonyára mindenkit meglepett, aki akkor hallotta, hogy Ön a Híradó élő adásába betelefonált és elmondta, hogy a főtitkár, a miniszterelnöki elődje valótlanságot nyilatkozott.
 
- A '89 áprilisi KISZ-kongresszuson, a folyosón duruzsolta el, hogy én vele együtt fontolgatom a gazdasági szükségállapot bevezetését. 

Nekem azonnal lépni kellett, hisz egy: nem volt igaz, kettő: holnap összeomlik a bizalom Magyarország iránt, ha ezt most itt nem cáfolom meg. 

Lehet, hogy pont ezt akarta, de ezt már nem igen tudhatjuk meg. Én ezt nem tudtam neki megbocsátani, mert a tűzzel játszott. Persze, az üléseken együtt voltunk, beszéltünk, de más kapcsolat nem maradt közöttünk.

Ugyanakkor nem lehet elvitatni Grósz érdemét Kádár elmozdításában. Lehetett ott Berecz, vagy Pozsgay, ezt egyes egyedül a Grósz tudta megszervezni. De a többpártrendszerhez és más reformokhoz úgy állt, hogy majd, majd... Neki erről teljesen torz képe volt. 
 
- Ha így álltak egymással, mégis hogyan jelölte Önt miniszterelnöknek?
 
- Én nem voltam rajt annak a kétkörös konzultációnak az eredeti listáján, amivel ő akkor végigjárta a megyéket és a különböző szervezeteket. Az első kör után azzal jött vissza, hogy sem a Nyers, sem a Pozsgay nem kapott elég támogatást. 

Mindenhol inkább gazdasági szakembert szeretnének a bajok miatt. Ekkor kerültem fel az eredeti kettő mellé én és Tatai Ilona, a Taurus akkori vezérigazgatója. Az újabb körben Nyers és én maradtam állva. 

Én akkor azt mondtam, legyen Nyers a miniszterelnök, mert a világban az ő neve jobban cseng, de ő sem akarta vállalni. Végül ő államminiszter lett, én meg a zongoracipelő.
 
- Beszéljünk kicsit a mai dolgokról is. Ágh Attila az elmúlt hónapokban többször felvetette, hogy Ön lenne az igazán megfelelő miniszterelnök-jelölt az MSZP-nek.
 
- Én a 2000 novemberi kongresszusi beszédemmel elbúcsúztam. Ezt azóta is tartom. Alapvetően akkor sem azért jöttem haza Londonból, hogy politizáljak. Már kilenc éve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik alelnökeként dolgoztam. 

Ha nem lépek, ma is ott lehetnék. De jött az első unokánk, a feleségem azt mondta: te maradhatsz, de én biztosan hazaköltözök. 

Én így élni nem tudtam volna. Így amikor januárban kezdődött a munka, lementem a bank elnökéhez, akkor éppen a mai német államelnök, Horst Köhler volt. Mondtam, Horst, sajnálom, nem töltöm ki a négy évet, kérem a felmentésemet. Májusban haza is jöttünk.

A hazatérésünk után tényleg kacérkodtam a gondolattal, hogy újrakezdem a politikát itthon. 

Úgy gondoltam, közel tíz év alatt sokat láttam, tanultam a világban a piacgazdaságról, demokráciáról, civil életről, banki világról, és hadd ne soroljam az élet fontos területeit. 

Úgy gondoltam, ezt jó lenne itthon hasznosítani, átadni az országnak. 

Fél év alatt lejártam az országot, elkészültem magamban a programmal is. 

Azzal is, hogy a pártot és a frakciót hogyan kellene átszervezni. Egy-két helyen el is mondtam. Azt kellett látnom, hogy erre nincs készen a párt. 

A 2000 novemberi MSZP-kongresszuson tartottam egy rövid beszámolót az országjárás tapasztalatairól. Akinek füle volt, az hallhatta, én ott elbúcsúztam. Hisz tudtam, lehet szembe menni a dolgokkal, csak értelmetlen. 

A párt egyik akkori, s egyben mai vezetője azt mondta: tudod, Miklós, az a baj, hogy te 10 évvel hamarabb jöttél, mint kellene. Olyanokat mondasz nekünk, amire még nem vagyunk készen.  Most sincsenek készen, sose lesznek.
 
- Mi a véleménye az ország mai politikai helyzetéről?
 
- Napi politikai ügyekről van véleményem, de nem nyilatkozom. Annak ugyanis folytatása kell legyen, és én ezt nem akarom. Azt persze elmondhatom, hogy szerintem a demokráciát nem lehet ostorcsattogtatással megvalósítani. 

Látszik a hatalmas csalódottság szegénységbe süllyedt emberek hatalmas csoportján. Az anyagiak mellett ez is ott van a kiábrándultságukban. 

Az 1989 óta eltelt húsz évben az ország belépett a 21. századba. Lezajlott egy újabb hatalmas, az életünket átszabó ipari forradalom - nevezzük így a globalizációt -, tagjai lettünk a NATO-nak, az Európai Uniónak, bekerültünk a schengeni övezetbe, kopogtatunk az eurós szoba ajtaján, és hadd ne soroljam mind azt a sok tényezőt, ami miatt önmagában egy olyan új alkotmánnyal kellene rendelkeznünk, amelyik megfelelő alapot ad ahhoz, hogy az új kihívásokra reagáljunk. 

Esély sincs rá. Amikor az Alkotmánybíróságot kritikák érik, tudni kell, hogy sok esetben nem tehetnek semmit, mert köti a kezüket egy olyan alkotmány, amelyik már betöltötte a funkcióját. Kinevettem volna azt, aki '89-ben azt mondja nekem, hogy húsz évvel később még ugyanaz az alkotmány lesz. 

Az egész választójogi törvényt, közigazgatást már régen újra kellett volna gondolni. Jó az nekünk, hogy mintegy húsz esetben mulasztásos alkotmánysértésbe kerül a magyar parlament és a kormányok?! hogy húsz év után nincs megoldva a kisebbségek parlamenti képviselete?! Jó az egy kamara? 

Én akkor a kétkamarás parlament és egy középerőshöz közel álló köztársasági elnöki modell mellett voltam. 

Fel kellene vetni, meg kellene vitatni, hogy jó-e az, hogy nekünk egy ilyen alkotmányos berendezkedésünk van. 

Meg kellene a szakmával, az emberekkel, a társadalommal beszélni.
 
- Mennyire kell bevonni az embereket? mennyire kell felnőttként kezelni őket? Hatékonyságra is gondolva.
 
- Én másképp el sem tudom képzelni. A demokrácia legfáradtságosabb módja, ha a társadalmat valóban bevonjuk az ügyeibe, de ez a legcélravezetőbb. 

Én nem tudom elfogadni azt a gyakorlatot, hogy mi ott kitaláljuk, formálisan tárgyalunk ugyan az érdekképviseletekkel, fórumokkal, de a valóságban nem vonunk be senkit. 

Itt volt a legutóbbi napok példája, amikor számok nélkül vittek oda javaslatokat az önkormányzati szövetségek képviselői elé. 

Ezt nem lehet párbeszédnek nevezni. Mi akkor a lehetőségeink szerint próbáltunk valódi egyeztetéseket csinálni. 

Akkor az emberek oda voltak szögezve a rádió és a tévé elé még a parlamenti tudósításoknál is, hogy lássák mi történik, miért történik. Persze, más világ volt, mások voltak a feladatok. 

Szokták mondani, hogy a népet nem lehet leváltani. Csak vele együtt lehet csinálni, de ehhez felnőttként kell kezelni, fel kell nyitni a szemét, meg kell magyarázni neki még a legkeményebb döntéseket is. 

Az érdekek ütközése, a viták, de akár a sztrájkok, tüntetések is velejárói az érdekek kinyilvánításának és egyeztetésének egy társadalomban. 

Meg kell védeni a pozíciókat, el kell magyarázni, kompromisszumokat kell keresni, csak ez a helyes út, nem pedig a karddal átvágom, és gyerünk.
 
- Sok jel mutat arra, hogy a társadalom jelentős része megvonta a bizalmat a mai politikai vezető rétegtől. Van ebből kiút?
 
- Én is folyamatosan tapasztalom az emberek elfordulását. Ami nem jó, mert apátiába süllyednek, vagy éppen a szélsőségesekhez csapódnak. 

Azért alakult így, mert a politikusok össze-vissza beszélnek és hazudoznak, vagy gyerekként kezelik az embereket. 

A miniszterelnökségem ideje a bizonyíték arra, hogy a magyarok a számukra legkeményebb dolgokat is megértik. De magyarázat nélkül nem fogadják el, és pláne akkor nem, ha a gyakorlatban mást látnak. 

Ha valaki azt tapasztalja, hogy róla már a harmadik bőrt húzzák, miközben erre is van pénz, meg arra is, akkor nem csoda, ha kiakad. A politikusnak az önkritikát is vállalni kell. 

Még az első kormányom idején történt. Az akkori közlekedési miniszter a kormány elé terjesztett egy javaslatot arról, hogy építsünk be útadót a benzinárba. 

A kormány el is fogadta. Nekem A Hét című műsorban kellett megmagyaráznom, miért is tettük. 

A műsorvezető, Aczél Endre olyan logikus ellenérveket hozott fel, hogy ott rá kellett jönnöm, rosszul döntöttünk. Annyi mentségünk volt, hogy ezekkel az érvekkel nem találkoztunk az előterjesztésben. 

Én a műsorban elismertem, hogy rosszul döntöttünk. Bejelentettem, hogy visszavonjuk a rendeletet, és újra megtárgyaljuk a kérdést, most már figyelve ezekre a szempontokra is. 

Urbán Lajos közlekedési miniszter nem igazán örült neki, de az emberek nagyon értékelték. Egy héttel később Szombathelyen az utcán odakiabált hozzám valaki, hogy Németh úr, gratulálok! Maga az első negyven év után, aki itt be merte ismerni, hogy rossz döntést hozott, és vissza is vonta.
 
- Mit kellene másképp csinálni a politikának?
 
- Az inga erősebb kimozgása természetes velejárója az ilyen nagy átalakulásoknak. De voltak olyan országok, ahol a diktatúra után felismerték, hogy igen drága lehet, ha az egyik kurzus elkezd valamit, közben letelt a négy év, jön a másik kurzus, aminek semmi sem jó, újra csinálja. 

Ha végigmennénk szakterületenként, hogy ez mibe került az országnak, igen-igen nagy szám jönne ki. 

Ez benne van magyar adósságállományban és az elmaradt fejlődésben.

Spanyolországban, Írországban, több távol-keleti országban látták, hogy ezt nem szabad így csinálni. 

A versengő politikai pártok megegyeztek abban, hogy akárhogy alakul a választók véleménye, ők öt-hat fontos területben megegyeznek, ezeken nem vívják a pártcsatákat. 

Ilyen lehet az egészségügy, az agrárvilág, a környezetvédelem, az oktatás...  Még most sem lenne késő, hogy megegyezzenek az alapirányokba, ami akkor is úgy marad, ha  legközelebb a másik kerül hatalomra.
 
- A politikusok megtudnak újulni annyira, hogy működőképessé váljon az ország, vagy másoknak kell jönni?
 
- Minden ember meg tud újulni, csak hozzáállás, akarat kérdése. A mai politikai gárdát látva azonban nem látom ennek a jeleit.
 
- Mit tehetnek ilyen helyzetben azok az emberek, akik igazán csak elszenvedői a téves döntéseknek, politikának? tüntessenek, aláírást gyűjtsenek?
 
- Az állampolgár nagyon szűknek találja azt a mezsgyét, amin egyedül elindulhat. Különösen így van ez nálunk, ahol igazán még az elején vagyunk a civil világ megerősödésének. Most egyébként is inkább mással foglalkoznak az élet nehézségei miatt. 

A változásokat elsősorban a hazai szellemi elitnek kell kezdeményezni. Az íróknak, tudósoknak, a közélet más megbecsült embereinek. Vannak már jelei ennek, de még igazán nem tapintható. Pedig ez így tovább nem mehet. 

Ez a fajta kilátástalanság, bizalomhiány, amiben most az ország, a közösségek az önkormányzatok, a családok és az egyének vannak, sok jóra nem visz. Nagyon késő van, de a lámpást hordozó emberek még csak dugdossák össze a fejüket. 

*
A rendszerváltó miniszterelnök eddigi pályája
 
A Zemplén megyei Monokon született 1948. január 24-én, ahol Kossuth Lajos is. 1971-ben szerzett diplomát a budapesti Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. 

Egyetemi oktatói és kutatói munka után 1974-75-ben az Amerikai Egyesült Államokban tanult ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. 1977-től az Országos Tervhivatal osztályvezető-helyettese, 1981-től a pártközpont gazdaságpolitikai osztályának munkatársa, 1986-tól osztályvezetője. 

1987-ben a központi bizottság gazdaságpolitikai titkárává választották, 1988 májusában, Kádár János főtitkár leváltásával egy időben a politikai bizottság tagja lett. 

1988. november 24-én az Országgyűlés miniszterelnökké választotta. Másfél éves, 1990. május 23-áig tartó hivatali ideje alatt fogadta el a parlament több más mellett az új alkotmányt, az Állami Számvevőszékről, az Alkotmánybíróságról, a sztrájkról, a pártokról, a gyülekezési és egyesülési jogról, az egyéni vállalkozásról, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényeket, törölték el az orosz nyelv kötelező tanulását, a november 7-ei munkaszüneti napot, rehabilitálták Nagy Imrét. 
 
Az 1990. májusi választásokon szülőfaluja körzetében független képviselővé választották, de 1991-ben lemondott mandátumáról, amikor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnökévé nevezték ki. 

A tisztséget kilenc éven át töltötte be. Hazaköltözése óta feleségével Budapesten él. Tavasztól őszig ideje nagy részét Balaton-felvidéki házában tölti.
 
1993-ban a edinburgh-i Heriot-Watt University, 1999-ben pedig a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem díszdoktorává választották. 

2001-ben a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztje kitüntetéssel ismerték el az 1989-es határnyitásban betöltött szerepét. 

2009. augusztus 20-án Sólyom László köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára a legmagasabb hazai elismerésben részesítette, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki a rendszerváltás békés véghezvitelében és a vasfüggöny lebontásában játszott kiemelkedő szerepért.
 
Az elmúlt húsz évben neve többször is felmerült mint az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltje. 

A 2002-es választás előtt komolyan foglalkoztatta a felkérés, de a jelölés előtt visszalépett, és azóta sem vett részt a politikai közéletben. 
 
Egykori kormányából a szűkebb maggal évente többször is összejönnek. 
 
Köztük volt a néhány éve elhunyt Horváth Ferenc, a ma is élők közül Kemenes Ernő, Hütter Csaba, Derzsi András, az idősebb Gál Zoltán, Glatz Ferenc, Kiss Elemér, Kárpáti Ferenc és a két egykori tanácsadója tartozik ahhoz a körhöz, akikkel a jó munkakapcsolatnál is közelebbi viszonyba került miniszterelnöksége idején.
 
Kerüljük a politikát, van más témánk is, de óhatatlan, hogy szóba kerülnek ilyen dolgok is - mondja ezekről a találkozókról.