Exkluzív interjú! Varnus Xaver a lesencei otthonáról, vendégekről, közönségről - "Erényem, hogy tudok kommunikálni"

Napló - Biztos, ami biztos, délben küldtem egy sms-t, ott lesz-e. Háromnegyed kettőkor még bizakodtam, Veszprémből telefonált, mindjárt indul. A megbeszélt két óra után sms érkezett: életbevágó pénzügyet kell elintéznie, ott lesz, amilyen gyorsan csak tud, élvezzem a napfényt. A ravaszabbja ismeri Varnus Xavert, eleve később érkezik a találkozóra.

Balla Emőke

A balatonfüredi Bazsalikom étterem teraszán várakozunk. Ez Varnus Xaver kedvenc helye, az első vendégek egyike volt. Olyan érzése van itt, mintha a francia riviérán, a Cote d'Azur-ön lenne, gyönyörű a panoráma, háttérben a vitorlások. 

Utólag, miután megszerette a helyet, tudta meg, hogy az egyik üzletvezető, Rostási Péter korábban is rajongója volt, rendszeresen részt vett a nyári balatonkenesei koncerteken. 


A tízmillió emberből legalább kétmillió hallott engem egyszer orgonálni, ez nem rossz arány, mondta Varnus Xaver
(Fotó: Gáspár Gábor)

Péterrel, akit gyerekkorom óta jól ismerek, az étterem kialakításáról, a kislődi nagypapa étkészletéről, az ide járó vendégekről és a családjáról beszélgetünk. 

Gáspár Gábor
kollégám egyre feszültebb, én viszont nem terveztem más programot délutánra. Három óra után újabb telefon, fél négyre érkezik. Nagyon utáltok? - kérdezi. Nem lehet rá haragudni. Különben is: legalább tizenöt éve ismerem, tegeződünk is. 
 
Azonnal mondja, mit kér, kívülről ismeri az étlapot, de most megújult, közli Péter. - A kedvenc paradicsomlevesem van még? - kérdi. Vannak ételek, amik nem változnak. 

A toszkánai bazsalikomos hideg paradicsomlevest Xaver nekem is ajánlja, krémszerű, fantasztikus, kódolhatatlan. Végeláthatatlan történetbe kezd a késéséről, a délelőtti moziról, a biztosítóról, egy barátjáról, aki miatt megcsúszott az idővel és a rendőrökről, akik Veszprém határában megállították. 

Xaver, magával nem az a baj, hogy túl gyorsan megy, hanem az, hogy alacsonyan repül, ezt mondta a rendőr. Nem volt nála mérő, csak szemre gyanította, hogy gyorsabban jövök, mint kéne. 

Van magyarázat az időzavarra. Már születésekor késett két hetet, ahhoz képest ezt sikerült másfél órára redukálnom...  nevet (legalább én is meg tudom indokolni a késéseimet). A koncerteket viszont mindig pontosan kezdi. 

Tudom, hogy dél előtt nem lehet őt zavarni, de életritmusáról először mesél. 

- Mivel az éjfél előtti alvás nagyon fontos, lefekszem este nyolc órakor és fölébredek éjfélkor. Az egész éjszakát végigdolgozom, aztán lefekszem reggel nyolc órakor és délig alszom. Az éjjeli óráimban vagyok a legproduktívabb, legintenzívebb, legaktívabb. 


Az én saját, általam kinevelt, engem szerető és eltartó közönség ebben az országban van elrejtve



Kimegyek a hegyecskémre, föl-alá sétálok, gondolkodom. Az a fantasztikus ebben a lesenceistvándi házban, hogyha hajnali négy órakor jut eszembe, hogy teljes hangerővel hallgassam a János passiót vagy gyakoroljak, senkit nem zavarok. 

A reggel nyolc és dél közötti fentlétet azért nem szorgalmazom, mert az emberek morcosak, hogy nem az álomvilágra ébredtek, hanem a valóságra. Délre már belenyugszanak, kompromisszumképesek. 
 
Pár héttel ezelőtt Xaver meghívott néhány embert lesencei házába, tizenkét éve megvette, de csak most építette át. Jaj, meg is érkezett a leves, de jó!  lelkesedik, közben mesél tovább. 

Tavaly vásárolt egy csemballót, rájött, hogy sem a pesti, sem a varászlói lakásába nem fér, ráadásul egy hagyatékból megvett 3200 könyvet, bővíteni kell a házat. 

- Tavaly nyáron anyával felmentünk Lesenceistvándra, nagyon anyás vagyok, anyának a szava mindig döntő az életemben. 

Lenézett a hegyről és azt mondta, én ilyen gyönyörűt soha az életemben nem láttam. Másnap elkezdtem keresni az iparosokat. Sikerült egy szélhámos kútásóba beleakadnom, aki október közepén lesett bele a föld szívébe és márciusig ásta a kutamat. 

Voltam olyan gonosz, az eltelt napokat elosztottam a kút mélységével, kiderült, naponta öt centit haladt. Ha mindennap leengedtem volna két szép óvodás gyereket kis vödörrel, azok messzebbre jutottak volna. 

A félig nyaraló, félig présházból szép házat építtetett. Mivel a kisebbek fia életét Angliában töltötte, Xavernak egyébként is szimpatikus az angol 19. századi építészeti vörös téglás világ, elhatározta, csinál egy kis Harry Potter házat. Berakták a zongorát, az orgonát, a csemballót, ezek után befalazták a falat, csak tetőbontással lehet kiszedni. 

Mekkora területe van, kérdezem. - Ha jól számolom, a földterület 17 ezer négyzetméter, én ebből eddig 60 négyzetmétert jártam be... Nagy része erdő, patak is van rajta.

Megérkezik a főétel, a lasagne-t közben módosította, fokhagymás rákos farfalle lett belőle, erről eszébe jut, hogy innen, az étteremből szokott tányért kölcsön kapni. 

Eljött a házamba a Medgyessy házaspár és Bolcsik rendőrkapitány, kiszámoltam, hogy nyolcan vagyunk és csak öt tényárom van. Lehajtottam Füredre, adtak három tányért a készletből, a Bazsalikom mentette meg az estét. 
 
Xaver tud és szeret is főzni, tegnap is vendégség volt nála, az olasz repertoár minden kellékét Olaszországból hozta. Mostanában sok vendég érkezik, a barátok, ismerősök egy része nem hiszi el, hogy tényleg felköltözött a hegy tetetére. Ottjártamkor feltűnt, milyen sok nézelődős hely van a házban. 

Az a lényeg, hogy a nap minden szakaszában legyen nézelődős helyem. A Bor, mámor, Provance az egyik legkedvesebb filmem. Ez az az életérzés volt bennem, amikor megvettem ezt a házat. 

Xaver otthon van Franciaországban, Kanadában és Angliában, mégis ragaszkodik Magyarországhoz. Miért itt él, miért nem máshol?
 
- Az én saját, általam kinevelt, engem szerető és eltartó közönség ebben az országban van elrejtve. Tudom, hogy tíz emberből nyolc mogorva, kettő viszont mosolyog rám és ez a mosoly itt tart. 

A tízmilliós országból legalább kétmillió ember életében egyszer, ha csak véletlenszerűen is, de  hallott engem orgonálni, ez nem rossz arány. Sok szerencsés és véletlen körülmény egybeesése miatt elértem egy ismertséget. Ha ügyes vagyok, ha a közönséget jól szólítom meg, el tudom neki adni Bachot. 

Varnus Xaver orgonaművészként az 1990-es évek elején lett ismert, de a népszerűséget Friderikusz Sándor műsora hozta meg számára. Friderikusznak akkoriban öt és fél milliós nézettsége volt, Xaver úgy érezte, soha vissza nem térő alkalom ennyi embernek játszani. 

Elmondása szerint egy aranyos utó-kamasz pimasz gyerek volt, aki öltögette nyelvét a világra, de sem itt, sem a jeges műsorban nem kiosztott szerepet alakított. 

Egyszer néhány média nagyság találkozott az Astoria szállóban, amikor odajött Csepely György szociológus és azt mondta, jobb országokban egy xaverszerű jelenségre média birodalmakat lehetne alapozni. 

Az a mondat hirtelen felvitte az ázsiómat, utána többen kerestek, nem volna-e kedvem részt venni műsorokban. 

Ebben az úgynevezett médiabirodalomban a legnagyobb erényem, amellett, hogy hivatásom okán van hitelem, hogy tudok kommunikálni az emberekkel, manapság ebből elég kevés van. 

A leghallgatottabb kereskedelmi rádiók műsorvezetői előző este összeírják, másnap mit fognak mondani, ehhez képest van Magyarországon pár olyan ember  ebbe én is beletartozom , akiknek különösebb jegyzetekre nincs szüksége. Épp elég, hogy megtanultam Bach műveit fejből, innentől szabad ember vagyok.
 
Nem kell mindig ott lenni a tévében, ha az ember folyamatosan képernyőn van, elveszti a misztikumát, ha viszont soha nincs ott, elveszti az ismertségét. 

A kettő között meg kell találni a helyes arányt. Xaver, aki nem néz tévét és megvan a véleménye a médiáról, úgy véli, a média addig hasznos, amíg azt mind a két fél a maga érdeke szerint tudja használni. 

Varnus Xaver a koncerteken is kommunikál, érzi a közönséget. Másfajta adottság ez, mint játszani. Létezik a személyiségnek egy kisugárzása, amit sokan nem képesek felmutatni. 

Akarunk-e finom süteményt, cappucinot, kérdezi a felszolgáló, Xaver visszautasítja, rengeteget evett. Én rábeszélem, felezünk egy csokoládé mousse-t.

Xavernak sok ismerőse van, a szűk baráti körbe kevesebben tartoznak. A múltkor azt írta egy kollégád, Xaver a nép orgonistája, a népnek megmutatta, hogy a művészet nemcsak fájdalmas, hanem szép is lehet. 

Valóban nem a kiváltságos elitnek szeretnék orgonálni. Sok ember van  a magyar középosztály  akinek a zene ma nem tartozik az életéhez. Ha ezt a középosztályt sikerül munkám által visszavezetni a zenéhez, már nem éltem hiába. 

Megérkezik a csoki mousse, aligha féladag, barátságról, szerelemről, boldogságról kérdezem őt. 

- Mindig undorodtam a gazdagságtól és a hatalomtól, ugyanakkor folyamatos jelenlétet biztosítottam a barátságnak és a szerelemnek az életemben. Boldoggá tett az a tudat, hogy Isten szabad döntést adott nekem abban, hogyha eljön az a helyzet, lojális leszek-e azokhoz, akik szeretnek engem vagy elárulom őket. 

Ha a jó Isten kegyelme miatt az embernek akad valami olyan foglalatossága, ami fontos, vagy fontosnak hiszi és ezzel el tudja tölteni az életét, akkor nem élt hiába. 
 
Xaver ránéz a telefonjára. Na, jött egy sms, hogy valahonnan kések. Engedem, hadd menjen, ne késsen tovább. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!