Fejlesztik a rendőrséget

Balatonfüred - Háromoldalú, öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a város az országos, illetve a megyei rendőrkapitánysággal.

Martinovics Tibor

A szerződés keretében közös erőből felújítják illetve újjáépítik a városi rendőrkapitányság épületét valamint a fokozott közbiztonság érdekében Füred közterületein tovább növelik a rendőri jelenlétet. 

A csütörtöki testületi ülésen aláírt megállapodás értelmében az Országos Rendőrkapitányság harminc-, a város önkormányzata pedig harmincötmillió forinttal járul hozzá a helyi rendőrkapitányság épületének felújításához. 

A munkálatok több ütemben zajlanak, először a főépület homlokzatának a hőszigetelését végzik el, majd 2013-ra a rendőrség B épületének újjáépítése is befejeződik. 

- A megyei kapitányság történetének egyik legjelentősebb együttműködési megállapodását kötöttük meg. A szerződés példaértékű, segítségével itt a Balaton-parti részen megfelelő feltételek mellett zajlik majd a rendőri munka. 

A minőségi javulást reményeink szerint a lakosság illetve a turisták is érzékelik majd. A polgárőrséggel közösen végzett járőrszolgálatot indítunk, a szezonban a rendőri jelenlétet és tervezzük a közterületeket figyelő kamerarendszer felállítását - fogalmazott Bolcsik Zoltán megyei rendőrfőkapitány. 

Dr. Bóka István
polgármester úgy vélte: a szerződés nagy mértékben szolgálhatja a javarészt turizmusból élő város érdekeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!