Felfegyverkezett polgárőrök

Megyei körkép - Megyénk polgárőreinek életében jelentős változást hozott október elseje, ugyanis most már hivatalosan is a törvény módosításának köszönhetően felléphetnek a közúti baleseteknél, illetve gázspray-t használhatnak, ha rájuk támadnak.

Mátételki András

- Hivatalosan fogalmazva: jelzőőri tevékenységet folytathatunk elseje óta, ami annyit tesz, hogy nappal tárcsával, este piros fényt adó lámpával segíthetjük a forgalmat - magyarázza Balogh Csaba, a megyei szövetség alelnöke. - Eddig az iskoláknál, óvodáknál átkísértük a gyerekeket a zebrán, most már leállíthatjuk a forgalmat a gyerekek biztonsága érdekében. Az elmúlt években is ott voltunk a közúti baleseteknél, amikor a forgalmat terelni kellett, vagy éppen leállítani - ezt most már a törvény felhatalmazásával végezhetjük, mint közfeladatot ellátó személyek. Számos esetben a rendőrök előtt értünk ki a helyszínre, ezzel is segítve az autósokat. A jövőben is így lesz, hiszen kevés az egyenruhás, ezért is számítanak ránk.

Balogh Csaba a gázspray-vel kapcsolatban elmondta, örül, hogy társai tarthatnak ilyen eszközt maguknál, mert bizony vannak olyan vidékek és emberek, ahol jó, ha kéznél van a flakon. A törvény kimondja, csak jogos védelmi helyzetben használhatják, s ha valaki ettől megsérül, segítséget kell hozzá hívniuk. A gázspray-t majd a rendőrségen vehetik meg az önkéntesek, akiket felkészítenek a használatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!