Felforr a víz is körülötte

Pedig az angolna, ha másra nem is jó, ízletes csemege.

Az angolnák körül évek óta forr a levegő, pontosabban a víz. A halfajt egy időben szinte mindenhova telepítették, így például a Balatonba, a Fertő-tóba. Az 1991-es balatoni halpusztulások miatt azonban manapság már alig foglalkoznak vele, pontosabban nem teszik egyetlen hazai vízbe sem.

Nyilván senki sem téveszti össze más hallal a tekerődző, kígyóhoz hasonlító angolnát. Hosszú testét nyálkaréteg borítja, szája nagy, előre álló alsó állkapcsában sok apró foggal.

Hát-és farok alatti úszója a farok végén egy vonalba olvad össze, és csak kis mellúszói emlékeztetnek valamelyest az igazi halak úszóira. Az angolnának egyáltalán nincs hasúszója. Csak 12 éves korukban válnak ivaréretté.

Az angolnák legnagyobb érdekessége egyedülálló életciklusuk. A felnőtt egyed még az édesvízben átalakuláson megy át. Amint eléri az ivarérettséget, szinte sárgáról ezüstösre változik. Amikor abbahagyja a táplálkozást (sok zsírt tartalékol a hosszú és kimerítő vándorútra), szeme sokkal nagyobbá, feje és állkapcsa hegyesebbé válik. Így készül fel az angolna teste az óceánon át vezető vándorútra. Vándorútjuk végállomása a Sargasso-tenger a Bermudák környékén az Atlanti-óceán nyugati medencéjében, ahol az ívóhelyük van. A sors fintora, hogy egy részük sohasem jut el oda, és örökre az édesvízben marad.

A nagy angolnáknak - főként tőlünk nyugatabbra - megvannak a lelkes hívei, akik számára komoly kihívást jelentenek. Az éjszakai ragadozó és dögevő angolna vadászat közben elsősorban finom szaglására és éles látására támaszkodik.

Nem válogatós - elevenen és döglötten egyaránt fölfalja a halakat, kagylókat és csigákat. A zártabb vizekben - kavicsbánya-tavakban, tározókban, tavakban - amíg nagyobb számban fordultak elő, komoly táplálék konkurenciát jelenthettek más ragadozóknak, sőt pusztították azok ikráit és ivadékait is.

Az angolna megítélése a pecások körében sem egyértelmű. Az vitathatatlan, hogy kiváló sporthal, úgy küzd az életéért, mint talán más sem. Sok horgász istencsapásnak tartja őket, mert a hal össze-vissza tekeredik, miközben meg akar szabadulni a horogtól, ráadásul gyakran összegubancolja a zsinórt is.

Ugyanakkor mindent összeken a nyálkájával, a teste emiatt megfoghatatlan. Sokakat az sem hat meg, hogy kiváló kulináris élményt nyújt, húsa ízletes csemege az ínyencebbeknek.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (illetve jogelődje, a Balatoni Halászati Zrt.) elsődleges feladatának tekinti a betelepített fajok, elsősorban a busa, valamint az angolna likvidálását a Balatonból. Ennek érdekében célzott halászatokat folytatnak.

A busa esetében könnyebb dolguk van, hiszen hálót használhatnak, az angolnánál ez az eszköz hasztalan. Amíg folyamatos volt a tó vízének eresztése, a Sió-csatorna torkolatánál felállított angolnacsapdák termelték a halat. Amikor négy éve kiszáradás fenyegette a tavat, a zsilipeket elzárták, az angolna is hoppon maradt.

A siófoki zsilipek működésével a cégnél sem kalkulálnak, ezért először elektromos angolnahalászattal próbálkoztak, de ez gyér eredményt hozott. Ezt követően a Keszthelyi-öbölben felállított varsáktól várták a csodát, de hát ez sem olyan hatékony, mint a zsilipcsapda.

2008-ban 44,5 tonna angolnát került a halászokhoz, köszönhetően a bő csapadéknak, amelynek nyomán megnyitották a zsilipet. 12 tonnát varsával fogtak a Keszthelyi-öbölben, a többi a csapdákban végezte.

Manapság évi átlagban 15-20 tonna varsás angolnával számolnak. Ha igazak az angolna becslésére vonatkozó számok - állítólag még 400-600 tonna is lehet belőlük a tóban -, ez pár évig még munkát ad nonprofit társaságnak.