Feljelentette a fideszeseket Schwartz Béla, Ajka polgármestere

Ajka - Szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében 12-én, pénteken Schwartz Béla polgármester tájékoztatott bennünket, hogy feljelentést tett augusztus kilencedikén becsületsértés miatt Ékes József országgyűlési képviselő, a Fidesz elnöke: Stolár Mihály, valamint Ravasz Tibor és Fülöp Zoltán önkormányzati képviselők és Reitter István, a KDNP elnöke ellen.

Tóth B. Zsuzsa

Becsületsértés és hamis vád?

A polgármester az Ajkai Városi Ügyészségnek kilencedikén címezett, de lapunkhoz csak 12-én eljuttatott levelében azt nehezményezi, hogy Ékes József titokban készített hangfelvételt egy megbeszélésen, majd azt megcsonkítva felhasználták a fideszes képviselők a médián keresztül a város és az ország manipulálása céljából. Álláspontja szerint a hírműsorokba is bekerült tényállások valótlanok. Az igazság az, hogy a megbeszélésen a Fidesz-KDNP küldöttei kezdeményeztek saját részükre pozíciókat és juttatásokat, miközben Schwartz Béla a nemzeti együttműködés szellemében csak az újabb megalapozatlan feljelentések mellőzését kérte tőlük. Valamint azt, hogy járjanak közben annak érdekében, hogy Ékes szolgáltassa ki a felvételt. A televíziós adásokban megjelent becsületsértő eljárások miatt büntető eljárás lefolytatását kéri a polgármester az ügyészségtől.



Továbbá ismeretlen tettest, vagy tetteseket szintén feljelent levelében Schwartz Béla hamis vád bűncselekményének elkövetése miatt. Ezt lapunknak szóban is elmondta a polgármester. Nyilatkozatában kifejtette, hogy mivel korábban feljelentették az ügyészségnél, de az a feljelentést elutasította, így hamis a tisztségek felajánlásáról szóló megvesztegetés vádja.

- Stolár Mihály továbbá azt nyilatkozta az egyik televíziós csatornának, hogy hűtlen kezelést követtem el, eljárás folyik ellenem. Ez nem igaz, kérem, hogy ezt vizsgálja ki az ügyészség. Annak az alaptalan kijelentésnek a kivizsgálását szintén kérem, miszerint adósságrendezési eljárás folyik az önkormányzat ellen. Ezt szintén tényként közölték a televízióban - nyilatkozta Schwartz Béla. Stolár Mihály megkeresésünkre azt a választ adta, hogy nem ismeri a feljelentés szövegét, és folyamatban levő ügyről egyébként sem nyilatkozik. Ékes Józsefet nem sikerült elérnünk. A témára lapunkban a jövő héten még visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!