Hajóra fel! - a Balatonon

Napló - Szombaton beindult a hajózási szezon a magyar tengeren, amelyen a több mint száz éves Kelén futott be először. A személyi jegyáraknál némi emelkedés tapasztalható, a kompok viteldíja azonban nem nő.

Szausev Xénia

Megkezdődött a Balatonon a 163. hajózási szezon szombaton; az idei első hajót, a Siófokról érkező több mint száz éves Kelént Balatonfüreden fogadták ünnepélyes külsőségek között.
 
Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a személyi hajózás jegyárai 4-5 százalékkal emelkednek a tavalyihoz képest, viszont a kompok viteldíját nem növelték. 
    
Az idén mintegy 200-250 millió forintot fordítanak kikötők fejlesztésére, hajók felújítására - mondta a vezérigazgató. Tájékoztatása szerint a mostani szezonban huszonnégy hajóval és négy komppal szállítják az utasokat.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!