Hamilton nyerte a Forma-1 Török Nagydíját

Napló - Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Török Nagydíjat, a világbajnoki sorozat hetedik versenyét.

MTI

Hamilton mögött csapattársa, a szintén brit Jenson Button lett a második, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) pedig a harmadik. A 2008-ban világbajnok, 25 esztendős Hamilton idei első, pályafutása 12. futamgyőzelmét aratta az Istanbul Parkban. 
Az első rajtkockából startoló, s a pontversenyben éllovas Webber egészen a 41. körig vezetett, ám ekkor csapattársa, Sebastian Vettel előzés közben összecsúszott vele. A német feladta a viadalt, Webber pedig visszaesett a harmadik helyre.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes) a negyedik helyen végzett, míg a két ferraris közül a brazil Felipe Massa a hetedik, a spanyol Fernando Alonso pedig a nyolcadik lett.

Gond nélkül lezajlott a start, Webber megőrizte vezető pozícióját, a második helyet tartotta Hamilton, a harmadikat pedig Vettel. Az első kör végén az éllovas trió mögött Button és Schumacher száguldott. 
A kerékcserék a 14-16. körben zajlottak le, Vettelnek sikerült jobban a boxlátogatás és Hamilton elé került így a két Red Bull robogott az élen. A negyedik Button volt, mögötte Schumacher és csapattársa, a szintén német Nico Rosberg következett. 
Féltávnál változatlan volt a helyzet az élen. Fernando Alonso, aki az időmérő edzésen elért eredménye miatt a 12. helyről startolt, két pozíciót tudott előrébb lépni.
A 41. körben Webber és Vettel összecsúszott, a német pórul járt az előzés közben, mivel az autója annyira megrongálódott, hogy kénytelen volt feladni a viadalt. Az eddigi éllovas ausztrál autójának viszont leszakadt a légterelője, így a boxba kellett látogatnia cserére, és a harmadik helyre tért vissza. A két mclarenes versenyautó, Hamilton és Button került az élre. Közben az eső is elkezdett cseperegni, de nem esett annyira, hogy megzavarta volna a pilótákat, így a hajrában már nem változott a sorrend az élen.
    
Török Nagydíj (58 kör, 309,396 km):
    ------------------------------------
 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:28:47.620 ó (átlag: 209,066 km/ó)
 2. Jenson Button (brit, McLaren) 2.645 mp hátrány
 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 24.285 mp h.
 4. Michael Schumacher (német, Mercedes)  31.110 mp h.
 5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 32.266 mp h.
 6. Robert Kubica (lengyel, Renault) 32.824 mp h.
 7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 36.635 mp h.
 8. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 46.544 mp h.
 9. Adrian Sutil (német, Force India) 49.029 mp h.
10. Kobajasi Kamui  (japán, Sauber) 1:05.650 p h.
11. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 1:05.944 p h.
12. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1:07.800 p h.
13. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 1 kör h.
14. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1 kör h.
15. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1 kör h.
16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.
17. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 kör h.
18. Timo Glock (német, Virgin) 3 kör h.
19. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) 3 kör h. 

 Leggyorsabb kör: Petrov 1:29.165 p
1. rajtkocka: Webber 

A pontversenyek állása a 7. futam után (még 12 van hátra):
 pilóták:
 1. Mark Webber             93  
 2. Jenson Button           88  
 3. Lewis Hamilton          84  
 4. Fernando Alonso         79  
 5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 78  
 6. Robert Kubica           67  
 7. Felipe Massa            67  
 8. Nico Rosberg            66  
 9. Michael Schumacher      34  
10. Adrian Sutil            22  
11. Vitantonio Liuzzi       10  
12. Rubens Barrichello       7  
13. Vitalij Petrov           6  
14. Jaime Alguersuari        3  
15. Sébastien Buemi          1  
16. Kobajasi Kamui           1  
17. Nico Hülkenberg          1  

csapatok:
 1. McLaren                172  
 2. Red Bull               171  
 3. Ferrari                146  
 4. Mercedes               100  
 5. Renault                 73  
 6. Force India             32  
 7. Williams                 8  
 8. Toro Rosso               4  
 9. Sauber                   1  
    
Következik: Kanadai Nagydíj, Montreal, június 13.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!