Írók, átélt sorsok és a művek

Holnap jönnek a megnyitók a fővárosban és vidéken, s következnek majd a beszélgetések, dedikálások. A programokból már most látni lehet, hogy hol kire és mire figyelnek, legyen ebből is, abból is egy kicsi, vagyis a nemzeti és a liberális oldalból is. Akad aztán, ahol a kényszeredett egyensúly megteremtésében elfelejtkeznek saját embereikről, eszükbe nem jut, hogy bevonják, megtiszteljék őket.

Május legnagyobb könyvszenzációja Spiró György Feleségverseny című regénye például nincs is a hivatalos listán. Alighogy megjelent, kapott elég hideget és meleget. A másik sikerkönyv Paulo Coelho A győztes egyedül van című regénye, nyilván ezen is elverik a port. Megjósolhatóan sikere lesz még Heller Ágnes Filozófiám története című életrajzi műve is.

Miközben a könyveken, a programokon jár az agyam, siránkozásokat olvasok a lapokban és siránkozásokat hallok a rádióban. Kiadók és terjesztők viaskodnak egymással az anyagiakon. Aztán hallok jajgató, panaszkodó szerzőket is, akik hetet-havat összehordanak igényességről, esztétikáról és mondanivalóról, ezek mögé a jól bevált klisék mögé bújnak el, de ahhoz már nincs elég bátorságuk, hogy bevallják: nincs miről írniuk.

Pedig ott van előttük a nagy büdös élet, csak egy kicsit alá kellene merülni benne, mint teszi ezt Moldova György. Moldova olyan kalandos író nálunk, mint volt mondjuk Joseph Conrad, a lengyel nemesből lett angol író, A sötétség mélyén, a Győzelem, a Lord Jim, A Narcissus négere és a Nostromo világhírű írója. Az m2 pénteken este dokumentumfilmet vetített róla.

Mivel nincsenek véletlenek, nyilván a könyvhét miatt félig-meddig tudatos lehetett az időzítés. Conrad (eredeti családnevén Korzeniowski) a mai Ukrajna területén született 1857-ben, s alig telik el húsz év, már Marseille-ből megteszi első tengeri útját, beáll matróznak. 1886-ban már hivatásos tiszt, kapitány, behajózza a fél világot. A legnagyobb angol írók közé emelkedett, Shakespeare-hez hasonlítják, de Maugham azt mondta róla, hogy sekélyes, mások meg gyalázták: angol mázzal leöntött lengyel nemes. Hazaárulással is vádolták. Conrad az emberi küzdelemről írt, tengerészekről, kalandorokról, s közben szánta őket; etikai érzékenységgel a legmodernebb prózairodalom eszközeivel ábrázolta sorsukat. 1924-ben halt meg, Canterburyben temették el.

Conrad élt, írt és halálos betegen is cigarettázott. A depresszió persze őt sem kerülte el. De hogy nyafogott volna, arról nem szólnak a monográfiák, az emlékezések.