Jobb, mint a moziban

Veszprém - Merza Gábor és Perczel Kristóf: I. M. Kulcsos Borharapó című filmje nyerte el az első díjat, s ezzel egyéves filmes ösztöndíjat az V. Pannonfíling fesztiválon, amelyet szombaton az Expresszóban rendeztek meg.

Munkatársainktól

- Bármi, ami a pannon életérzésről eszünkbe juthat és filmszalagra álmodható - nagyjából ennyi a veszprémi, dunántúli filméletet felpezsdíteni szándékozó szervezők iránymutatása a kísérletező kedvű amatőr és profi filmeseknek. Az idei fesztiválra 21 hosszabb-rövidebb, jobb és kevésbé jól sikerült filmet neveztek be. A zsűri: Csillag Márton filmkritikus, újságíró, Trócsányi Gergő zenész és Bernáth Szabolcs, a tavalyi győztes a második díjat az Egy honvéd feljegyzései című filmnek ítélték, a harmadik díj pedig A kör bezárul című filmé. A közönség szerint a legjobb  Spáh Dávid Fordítva című alkotása, illetve az Egy honvéd feljegyzései.  A zsűri különdíjat ítélt a Neked még megvan?, a Csirkenász és a Zuhanás című filmeknek is. 

Babzsák, filmek, dumaparti

Pusztaság. Jön a srác, leül, előveszi a táskájából a kenyeret, majd kinyitja a befőttesüveget és komótosan kikanalazza a bablevest. Körülbelül ennyi történik a kilencperces filmben. A nézők közül sokan nem tudják,  mérgelődjenek-e vagy nevessenek, nekem bejön a humor.

Bár az ötödik Pannonfíling filmes szemlén ez az alkotás nem nyert semmiféle díjat, de kétségtelenül a fesztivál egyik színfoltja volt.

Meglehetős túlzás lenne azt állítani, hogy a Pannonfíling tömegeket mozgat meg, de mindamellett az is igaz, hogy nagyon is van fílingje, a helyszín a babzsák fotelekkel, a családias hangulattal, érdekes kisfilmekkel, a közös brassóival ebédkor és az egyre fokozódó jókedvvel valóban a régi mozizás hangulatát hozza vissza. 

- Szinte minden évben felmerül a dilemma,  őrizzük-e meg a fesztivál hangulatát vagy gondolkodjunk egy nagyobb volumenű eseményben, mert a kettő együtt sajnos nem megy - mondja Király Viktor, az esemény egyik főszervezője az egyik erőgyűjtős cigiszünetben. - Mi persze próbáljuk a nézőket idecsábítani, de a tapasztalatok szerint meglehetősen nehezen mozdulnak például az egyetemisták is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szemlének ne lenne súlya a filmes világban, a Dunántúlon feltétlenül jegyeznek minket, de Budapestről is több pályázat érkezik minden évben. A zsűri személye és a díj is garancia arra, hogy ez egy színvonalas, országos megmérettetés legyen. Ami a beküldött munkák témáit illeti, ezek évről évre változnak. Az első évben főleg dokumentumfilmekkel jelentkeztek az alkotók, mára ezeket kiszorították a kisjátékfilmek. Több didaktikus film érkezett idén, diszkóbal-esetekről, drogozásról.

Semmiféle komoly célja nincs a filmezéssel annak a három székesfehérvári srácnak, akik minden évben lelkesen pályáznak.  Idén a Határőr vacsorája című kilencperces etűddel jelentkeztek, mely egy  valójában a semmit őrző  határőr vacsoráját örökíti meg a pusztaság közepén.

- Eredetileg egy konyhában szerettünk volna forgatni, de nem találtunk megfelelőt, ezért választottuk a pusztát - meséli Acsai N. Ferenc. - Hogy mi a film üzenete? Semmi. Nincs bennünk üzenetkényszer, mint a legtöbb emberben, akik magvas gondolatokat akarnak  művészi formában átadni. A mi filmünk valójában egy fricska, célunk az, hogy érzelmeket váltsunk ki. Ha mindenképpen meg kéne fogalmaznunk azt,  mit szeretnénk a filmjeinkkel mondani, az ez lenne: hé, emberek, ne vegyétek már olyan komolyan magatokat. Mert mi sem vesszük.

Az idén Csillag Márton filmkritikus, újságíró volt a zsűri elnöke, aki azt mondta: egyre több fiatal csinál ma filmet, de kicsit visszás módon nem azért, mert nem tudják magukban tartani azt, ami bennük van, hanem mert mondjuk kapnak egy kamerát és a technikát szeretnék használni, így ehhez keresnek mondanivalót. A kritikus szerint nincs  ezzel  baj, a gond az, hogy nem nézik meg a nagy alkotók munkáit, hanem a jelen vizuális dömpingjéből tanulnak, így  kevés közük  lesz az igazi történetmeséléshez.

- Összejövünk, filmeket nézünk és beszélgetünk róla - mondta Szép Orsi, aki szimplán csak egy filmrajongó néző. - Tény, hogy a filmek elég vegyes színvonalúak, de nem baj. Ez egy közösségi élmény, a  vetítés utáni beszélgetésekkor lehet tanulni a hibákból, mindenki elmondja a véleményét, egész jó eszmecserék alakulnak ki. Szerintem pont ez a lényege az egésznek: beszélünk róla, közösen felfedezzük a részleteket, és feldolgozzuk. Gondoljunk csak bele: annyi élmény csap minket arcul mostanság, csak a lényegre, a befogadásra, a feldolgozásra nem jut már idő  véli. 

Tömeghez vagyunk szokva. Tömegízléshez, tömegközlekedéshez, tömegcuccokhoz, tömegigények kielégítéséhez. Pedig ebben benne van az is, hogy ami mindenkinek jó, az tulajdonképpen senkinek sem jó igazán. Arctalanság felsőfokon.  Éppen ezért volt felüdülés ez a fesztivál. Akkor is, ha ez egy rétegfesztivál. Mert azok az alkotók, nézők, akik ott voltak: igyeztek valóban értéket alkotni. Beszélgettek, szórakoztak, vitáztak, érveltek, cigiztek, ették a brassóit  együtt.  Részei voltak egy közösségnek. Egy vékonyka, de legalább arccal bíró rétegnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!