Jubilál a blokkolásgátló rendszer

Veszprém - A blokkolásgátló fékrendszer (Anti-lock Braking System) egy olyan aktív biztonsági eszköz, amely megvédi, illetve megakadályozza az autó megcsúszását erőteljes fékezés esetén, továbbá segít a fékezendő gépjármű egyenesen tartásában. Az ABS-t 25 éve gyártja a Continental, amelynek egyik leányvállalata Veszprémben működik.

Tremmer Tamás

Az autó tapadása nagyban meghatározza annak gyorsulási és lassulási képességeit. Egy autó tapadása pedig akkor jó, ha kerekének futófelülete nem csúszkál az úttesten. Ebből következik, hogy a blokkolt kerekekkel csúszó autónak több idő kell a megálláshoz, mint annak, amelynek kerekeit valamilyen módon forgásban tartják lassulás közben. Ezt a feladatot látja el a blokkolásgátló rendszer.

A blokkolást gátló berendezés megjelenéséig a gépkocsik a teljes fékezések során gyakorlatilag irányíthatalanná váltak, miközben a gumiabroncsok is jelentős mértékben károsodtak. Évtizedeken át több gyár próbálkozott a kerekek állóra fékezését megakadályozó mechanikus szerkezetekkel, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A blokkolásgátló fékrendszer 1936-os szabadalmának bejegyzése óta sok idő telt el, míg 1964-ben működőképes elektronikus vezérlésű blokkolásgátlót építettek be először kísérleti Mercedesekbe, de a rengeteg elektromos építőelemből álló készülék még nem volt elég strapabíró és megbízható az autóba történő szériaszerű beépítéshez.

A Bosch által 1978-tól világszerte elsőként sorozatban gyártott rendszer megakadályozta a kerekek blokkolását - a jármű fékezéskor stabil maradt, a vezető pedig ki tudta kerülni az akadályt. Kiegészítésképpen az esetek többségében a fékút csökkenésére is számítani lehetett. ABS-t elsőként a W116-os Mercedes S-osztályhoz lehetett rendelni, majd rögtön utána a 7-es sorozatú BMW-ben debütált. Egyre több szériában gyártott autót - már alsóbb kategóriájút is - láttak el ABS-szel. Az egyre nagyobb számban beépített ABS fokozott biztonságot jelentett a közutakon Mindezek olyan látványosan növelték a biztonságot, hogy 2004. közepétől minden Európában eladott új autóban kötelező szériafelszereléssé tették a berendezést.

A szerkezet a gyártás kezdete óta gyorsabbá, precízebbé és könnyebbé vált. Az ABS-re építve egyre több, a menetbiztonságot javító rendszer jött létre, mint például a kipörgésgátló, vagy az elektronikus menetstabilizátor. Ez utóbbi már nem csak a fékezés vagy a gyorsítás során, hanem minden menethelyzetben fokozza a gépkocsi stabilitását. Amennyiben fennáll a gépkocsi kisodródásának veszélye, az ESP lecsökkenti a motorteljesítményt és kiegészítésképpen egymástól függetlenül fékezi az egyes kerekeket - lényeges mértékben növelve ezzel a menetbiztonságot.

Fontos azonban megjegyezni, a blokkolásgátló-, vagy a menetstabilizátor alkalmazása nem jelent szabad utat a felelőtlen száguldáshoz. Ezek a szerkezetek veszélyhelyzet esetén segítenek az úton maradni, de csak a fizika törvényei által megszabott határokon belül.

ABS történet

A blokkolásgátló fékrendszer szabadalmát 1936-ban jegyezték be. 1964-ben készült el az első generációs blokkolásgátló, amelynek megbízhatósága még nem volt teljes. 14 évvel később kezdődött meg a blokkolásgátló fékrendszerek sorozatgyártása a Mercedes-Benz és BMW számára. 1981-ben már a százezredik ABS elkészültét ünnepelték. A Continentalnál (illetve a jogelőd ITT-nél) 1984-ben kezdték az ABS gyártást. 1985-ben a Mercedes-Benz S osztály elsőként kapott szériában ABS fékrendszert. Egy évvel később elkészült az egymilliomodik ABS. 1987-ben megkezdődött a személygépkocsik számára az ASR (kipörgésgátló) gyártása. Az ESP (elektronikus stabilizáló program) sorozatgyártása 1995-ben indult. Ennek a lelkét, az úgynevezett szenzorklasztert Veszprémben készítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!