Kell a támogatás

Veszprém - Erdélyi utazás és számítógép is jut néhány tanulónak, most hosszú távú megállapodás segíti az egyesületet.

Tiger Szabolcs

- Ez a negyedik jótékonysági bálunk, amire idén a 150 belépő mellett számos támogatói jegy is elkelt. Ezúton köszönöm mindenki segítségét - mondta el az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Molnár F. Roland, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke szombat este. - A rendezvény megszervezéséért külön köszönetet érdemel a Táncsics és a közgazdasági szakközépiskola, előbbi a helyszínt biztosította, utóbbi pedig jó állapotú számítógépeket ajánlott fel, amelyeket tíz veszprémi iskola legjobb tanulmányi eredményt elérő, hátrányos helyzetű diákjai vehettek át. A bál bevételét elsősorban a rászoruló diákok étkeztetésére fordítjuk, de egy erdélyi utazást is szerveztünk 40 gyereknek: Csíkszeredán csángó fiatalokkal tölthetnek el majd néhány napot. Az utazás nem valósulhatott volna meg a Vöröskő Kft. támogatása nélkül, akikkel a mai napon hosszú távú támogatási megállapodást írunk alá - tudtuk meg Molnár F. Rolandtól.

- Négy év alatt négyszáz hátrányos helyzetű fiatalnak segítettünk közösen - tette hozzá Némedi Lajos alpolgármester. - De a városban több mint ezer támogatásra szoruló gyerek él. Az ő támogatásukban az önkormányzat és az egyesület mellett évek óta aktívan részt vesz a Veszprémi Főegyházmegye is.
 
A Táncsics szakközépiskola tornatermében tartott bálon az intézmény tanulói mellett a közgazdaságis diákok, a Cholnoky Mozgásművészeti Iskola táncosai és a Petőfi Színház társulatának tagjai adtak műsort.

 

Támogatói szerződést írt alá szombaton este a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület és a Vöröskő Kft. A cég - mely most 300 ezer forinttal segítette az egyesületet  a jövőben is tenni kíván a megyeszékhelyen élő rászoruló fiatalokért. A vállalkozás képviselője elmondta, saját tapasztalatból is tudják, milyen szülő nélkül felnőni ezért a vállalathoz kapcsolódó Jótündér a Rászorultak Megsegítéséért közhasznú Alapítvány már évek óta segíti a rossz helyzetben lévő magyar gyerekeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!