Kétkerekű invázió a Balatonon világrekord-kísérlettel

Budapest - A vízibiciklitől a hegyikerékpárig szinte valamennyi lábbal hajtott kerekes járműtípusban próbára teheti ügyességét gyerektől aggastyánig és amatőrtől profi sportolóig bárki június végén Balatonfüreden és Tihanyban az első Balaton Bike Fest kerékpáros fesztiválon, amelyen világcsúcskísérletet és hajmeresztő mutatványokat is végigizgulhatnak a nyaralók.

Szausev Xénia

Június 25-től négy napon át tíznél is több számban indulnak versenyek. A balatonfüredi Tagore sétány előtt például a tófenékre levert cölöpökre épített akadálypályán kell végigkerekezni lábletétel nélkül hat méterrel a Balaton vize felett. Párszáz méterrel odébb, a kikötői mólónál sínsánc-szerű, 40 méter hosszú ugratót építenek, amelyen a versenyzők felgyorsulnak, a magasba lendülnek és trükköket bemutatva érkeznek a vízbe.

Ugyancsak a kikötőnél indul a kajak-kerékpár duatlon mezőnye. A vállalkozók Tihanyig eveznek, majd vissza Füredre, hogy nyeregbe pattanjanak az országúti szakaszra. A hegyikerékpárosok ünnepe a tihanyi Visszhang-domb tetején kezdődik; onnan rajtolnak a downhill szakág versenyzői, akik egészen a tópartig száguldanak.

Valamennyi versenyen értékes díjakat lehet nyerni. A triál kerékpárosok úgynevezett Dirt viadalán például a leglátványosabb trükköket produkáló versenyzők között összesen csaknem 3 millió forintot érő nyereményeket osztanak szét, a Balaton-felvidéken végigvezető országúti maraton résztvevői között pedig egy több mint félmillió forintot érő kerékpárt sorsolnak ki.

A legtöbb versenyszámban indul külön gyerek, profi, amatőr és női futam. Rendeznek világcsúcskísérletet is: a magyar tengeren minden idők legnagyobb vízibiciklikből álló békejelét próbálják meg összehozni június 28-án délelőtt.

A rendezők 15 ezer résztvevőre számítanak és arra, hogy az olaszországi Garda Bike Fest mintáját követő Balaton Bike Fest a közép-európai térség legnagyobb bringás fesztiváljává növi ki magát.

A turizmus és a sport határterülete nagyon nagy lehetőségeket rejt egy egész sor gazdasági ágazatnak és az egész országnak, ezért a Balaton partjára is kell olyan rendezvény, amely hosszú távon helyet tud szerezni magának a nemzetközi sport- és turisztikai élet legnagyobb eseményei között - mondta Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal általános államtitkára, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke hétfőn a fesztivál budapesti bemutatóján.

Balatonfüred nemcsak a sport nagy támogatója, a kerékpáros fesztivál közönsége így a versenyek mellett három kulturális rendezvénysorozat, a VII. Balatoni Hal- és Borünnepen, a Gitárfesztiválon és a VI. Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium programjait is élvezheti - mondta Bóka István balatonfüredi polgármester.

Tósoki Imre, Tihany polgármestere hozzátette: Magyarországon egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus, ami az egész balatoni régiónak és Tihanynak is új lehetőségeket kínál. A terület fontosságát jelzi a fesztivál mellett például az is, hogy elkészült a Tihany központját a balatoni bringaúthoz kapcsoló kerékpárútszakasz, jövőre pedig átadják a part mentén az egész félszigeten végigfutó kerékpárutat is - mondta Tósoki Imre.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!