Kevesebb hal a Balatonban

Lehetne növelni a tóban kifogható hal mennyiségét a telepítések fenntartása mellett természetes ívóhelyek létrehozásával, visszaállításával.

Tremmer Tamás

A Bakony-Balaton Horgász Szövetség horgász szabadegyetemének záró előadását Megyer Csaba, a Balatoni-felvidéki Nemzeti Park természetmegőrzési osztályvezetője tartotta.

Elmondta: a tavaly nyáron létrejött Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a tulajdonosi döntéssel a Balatoni-felvidéki Nemzeti Park vagyonkezelésébe került, de a nemzeti park nem feltétlen területgazdaként, inkább szakmai tanácsadóként kíván belefolyni a halgazdálkodásba.

Mik a döntéshozói elvárások az új céggel szemben? A száz százalékos állami tulajdonban lévő nonprofit társaság jogutódlással viszi tovább a halászati jogot, ellátja a közszolgáltatási feladatokat, biztosítja a horgásztatást és a horgászturisztikai szolgáltatásokat, közreműködik a Balaton ökológiai állapotának megőrzésében és javításában.

Feladata az állományszabályozó szelektív halászat, a keszeg állománygyérítő halászata, az angolna halászata, a balatoni halgazdálkodás terve, haltelepítése, természetes szaporulat elősegítése, a horgászturisztika, a halőrzés-védelem.

A halállománnyal kapcsolatban 1993-2007 közötti statisztikai adatokat vetített ki, melyek szerint folyamatosan csökken a balatoni összfogás: nem csak a horgászoké, nem csak a halászoké  mindkettőjüké. Ez azt jelzi, összességében van kevesebb hal a tóban. A miértre is választ keresett, úgy fogalmazott: a halhiány két fő okra vezethető vissza.

Szakmailag bizonyított, ahogy fokozatosan javul a Balaton vízminősége, úgy lesz egyre kevesebb a táplálékbázis a tóban. A másik ok a Balaton körbeépítése, ezzel elvesztek a természetes szaporodó helyek. Mit lehetne, kellene tenni?

Megyer Csaba kifejtette, az nem lehet cél, hogy a tó vízminősége romoljon, csak a másik út járható: a tó környékén szaporodó helyeket kell kialakítani, visszaállítani. Ilyen beruházások várhatók a Kis-Balatonon, de több déli parti területet is be lehetne vonni, ahol változó vízborítottságú területeket lehetne létrehozni. Szerinte rövid időn belül akár ötezer hektárt is ennek a célnak lehetne alárendelni.

Hallgatói kérdésre szóba került a kormorán, illetve a bütykös hattyú is. Az osztályvezető elismerte, az állományuk a Balatonál túlszaporodott, de uniós előírás védi ezeket a madarakat. A kárókatona állománya nem apad. Tavaly már tíz tonna aranykárászt is telepítettek a Balatonba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!