Koreai incidens - Dél-Koreában megerősítik a biztonságot

Szöul/Peking/Washington - Egy nappal a dél-koreai sziget ágyúzása előtt Kim Dzsong Il és utódjául kijelölt fia, Kim Dzsong Un azon a tüzérségi támaszponton járt, ahonnan leadták a lövéseket - jelentette csütörtökön a dél-koreai média kormányforrásokra hivatkozva.

MTI

 

A Joongang Daily című lap értesülése szerint Kim Dzsong Il személyesen ekkor adta ki a parancsot a támadásra, melynek nyomán legalább két dél-koreai tengerész és két polgári személy meghalt, több mint egy tucatnyian megsebesültek, és épületek égtek le. A szöuli kormány csütörtökön tartott rendkívüli tanácskozásán Ri Mjong Bak elnök utasítást adott arra, hogy jelentősen erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket a Sárga-tenger Észak-Koreához közel eső térségében.

Phenjan a dél-koreai államfő bejelentésével majdnem egy időben jelezte, hogy kész újabb csapásokat mérni Dél-Koreára, ha Szöul nem hagy fel az ellene irányuló provokációkkal. Az újabb, fenyegetőző észak-koreai közleményt a hadsereg adta ki, s a KCNA hírügynökség hozta nyilvánosságra. Eszerint Washington felelős azért, hogy Dél-Korea tüzérségi gyakorlatot rendezett, és ezzel kiprovokálta az észak-koreai támadást a sziget ellen. "Washingtonnak kordában kellene tartania Dél-Koreát" - olvasható a közleményben.
   
Eközben a dél-koreai sajtó és több politikus csípős kritikával illette Ri Mjong Bak elnököt, amiért túl óvatosan válaszolt az észak-koreai tüzérségi támadásra. "Nem túlságosan elrettentő egy kegyetlen és ellenséges erővel szemben, ha Dél-Korea csak beszél, és keveset cselekszik" - írja szerkesztőségi cikkében a The Korean Times című napilap, és sajnálkozik, amiért "Szöul képtelen megtorolni Phenjan provokációját".
   
A Korea Dzsungang című konzervatív lap szintén szerkesztőségi cikkben felszólítja a kormányt, hogy alakítson ki új katonai doktrínát az észak-koreai hadsereg provokációival szemben. "A gond az, hogy erőtlenek a válaszaink" - állapítja meg a cikk, utalva arra, hogy a Cshonan dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztése katonai vonatkozásban büntetlenül maradt.

A belföldi bírálatok hatására csütörtökön lemondott Kim Te Jung dél-koreai védelmi miniszter. Az elnöki hivatal közölte, hogy az államfő elfogadta a miniszter lemondását, és pénteken bejelenti, kit nevez ki a helyére.     Szöul továbbá közölte, hogy megpróbálja elérni Pekingnél: vesse latba befolyását az észak-koreai vezetésnél.
   
Barack Obama amerikai elnök is Kínától remél segítséget Észak-Korea megzabolázásában. Miután amerikai kormányzati tisztségviselők nyilatkozataikban több ízben utaltak rá, hogy Kína bevonása elkerülhetetlen az új Korea-közi konfliktus rendezésébe, Obama arra készül, hogy telefonon közvetlen megbeszélést folytasson kínai kollégájával, Hu Csin-taóval (Hu Jintaóval) - jelentette csütörtökön a The New York Times.
   
Hillary Clinton, a washingtoni diplomácia vezetője a lap szerint fel akarja hívni Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminisztert, és több más amerikai kormányzati hivatal vezetője is felhívná pekingi partnerét. Amerikai elemzők ugyanakkor nem tartják valószínűnek, hogy a kiszámíthatatlan szomszédja destabilizálásától ódzkodó Peking hajlandó lenne gazdasági és katonai erejét latba vetni ahhoz, hogy komolyan befolyásolja az észak-koreai vezetés magatartását.
   
"Az egyetlen ország, amely képes befolyásolni Észak-Koreát, az Kína" - jelentette ki szerdán az ABC televíziónak nyilatkozva Mike Mullen tengernagy, az egyesített amerikai vezérkar főnöke, aki hangsúlyozta: "Nagyon fontos lenne, ha Kína magára vállalná a kezdeményezést." A lap szerint kétséges, hogy az amerikaiak és dél-koreaiak rá tudnák venni a kínaiakat arra, ami a pekingi vezetés szerint nem áll az ország érdekében. Washington ugyanakkor azt reméli, hogy Kína az erősödő kelet-ázsiai amerikai katonai jelenlét és a szaporodó hadgyakorlatok láttán azt választja, ami számára a kisebbik rossz és végül nyomást gyakorol Észak-Koreára.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea haditengerészeti egységei vasárnaptól szerdáig tartanak hadgyakorlatot a Koreai-félszigettől nyugatra, a japán hadihajók pedig december 3-án kezdenek taktikai manőverekbe, amelyekhez csatlakozik majd a George Washington amerikai repülőgép-hordozó is. Washington a lap szerint további közös hadgyakorlatokat tervez a térségben.   
   
A The Washington Times című konzervatív lap ugyanakkor emlékeztetett rá: Obama egy korábbi nyilatkozatában kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Kína képes lenne diktálni Észak-Koreának.
   
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök eközben Moszkvában a Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel folytatott megbeszélésein - a kínai sajtó csütörtöki tájékoztatása szerint - kijelentette: Kína ellenzi a katonai provokáció minden formáját a Koreai-félszigeten és megerősítette, hogy országa elkötelezett a béke és a stabilitás fenntartásában a félszigeten. Ennek szavatolásához és a nukleáris leszereléshez nélkülözhetetlennek nevezte a hatoldalú tárgyalásokat. A kínai kormányfő a "jelenlegi súlyos és bonyolult helyzetben" önmérsékletre szólított fel, és úgy vélte, hogy a nemzetközi közösségnek többet kell tennie a feszültség oldásáért.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!