Kőszegi Mária Anna versei

Szél

Frissen ébred reggel,

néz, kutat a szél,

felhőkkel játszik,

míg Hozzád elér.

Mögéd lebben lopva,

körbefon, átölel,

illatod orozza,

óvja, hozza nekem.

Leggyöngédebb bársony,

halk hangoddal elér,

minden reggel üzen

Tőled – nekem: a szél.

Ősz

Égig nyúló fák közt

színarany fényfolyó,

arany lombok alatt

ősz-szőtte takaró.

Őszi szőttes bársony,

halkan lép rajt a szél,

arany függönyt lebbent,

röpít a fák fölé.

Arany ár, méz eső,

levél-lepke párzás,

halálos zuhanás,

ősz-örvényű nász tánc.

Tóparton

Távol a tavon

hattyúnyakú fény,

lágy ölő hullámmal

suhan csak felém.

Magasban fent

arany színű lég

Hangodat hozza

a szélben felém.

Hosszú szálú nádon

simogat, súg a szél –

puha asszony bőrön

mint erős férfikéz.

Nap melege csókol,

égőn hevít, tüzel,

vágyat lehel feléd