Köszönjük az eddigi összes felajánlást!

Várpalota - A jövő hét elejéig várjuk az adományokat Lájer Szilvia és három gyermeke megsegítésére. Az otthon nélkül maradt családnak minden fillér számít, a legkisebb összegnek is örülnek.

Barták Péter

Teljes megyei és azon túli összefogás bontakozott ki lapunk felhívására. A statikai felméréstől a leégett otthon újjáépítésének megtervezéséig, a szükséges építőanyag biztosításától a bútorok elkészítéséig nagyon sok mindent ajánlottak fel az önzetlen segítők. A család - többek között - kapott már egész télre elegendő tűzifát, ruhaneműt, villanybojlert, sőt karácsonyfát is az ünnepekre.

Folyamatban vannak az újjáépítés engedélyeztetési el- járásai. A várpalotai önkormányzat is melléállt a családnak, lakhatásuk márciusig egy kifizetett, összkomfortos albérletben biztosítva van.

Közben szépen gyűlik, meghaladja a 300 ezer forintot az erre a célra befizetett összeg lapunk kiadója, a Közép-dunántúli Kiadói Bt.  Raiffeisen Banknál vezetett számlaszámán is. Ide még várjuk a pénzadományokat december 22-ig, hogy még karácsony előtt át tudjuk adni a családnak, örömtelivé téve az ünnepet.

Azok, akik bármilyen kis összeggel szeretnének hozzájárulni a kiadások fedezéséhez, a Napló Raiffeisen Banknál vezetett számlaszámán megtehetik: Közép-dunántúli Napló Kiadói Bt., 12092309-00107292-00100008. Kérjük, hogy a Közlemény rovatba írják be az Adomány szót. Olvasóink adományait terveink szerint az ünnep előtt átadjuk a családnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!