Közös döntés, közös választás

- Mielőtt a veszprémi előadásról beszélnénk, menjünk vissza kicsit a főiskolás évekig.

- A főiskola előtt a Budapesti Gyermekszínház stúdiójába jártam, 1977-ben ott kezdődött a pályám, három év múlva felvételiztem a főiskolára... Milyen részletekig szeretné hallani ezt a történetet?

- Részletesen. Például azt, tartják-e a kapcsolatot egykori osztálytársaival?

- Tartjuk. Az egyik kedvenc osztálytársam és azóta is legjobb barátom, Kolos István itt kezdett Veszprémben, hosszú évekig itt játszott, rendezett. Sokat jártam ide hozzá, nem beszélve arról, hogy azokban az években forgattuk az Özvegy és lánya című filmet, veszprémi színészek főszereplésével, Dobos Ildikóval, Szoboszlay Sándorral. Akkor ismerkedtem meg Vajda Charlie-val, Bakody Jóskával. Kolos Pistához azóta is mély barátság fűz, most, amikor Veszprémbe jöttem, ő volt az első, akit felhívtam. Remélem, a veszprémiek is szép emlékekkel gondolnak rá.

- Hirtling, Mácsai, Funtek  nagy színészek indultak abból az osztályból.

- Ezt a közönség dönti el, kegyed mondhatja. Olyan összetételű osztály volt a miénk, hogy szerettünk együtt lenni, együtt dolgozni, és ez a főiskolán túl is tovább él. Huszonhat éve diplomáztunk, de azóta minden évben tartunk találkozót; majdnem mindig ott van mindenki. Veszprémben is volt osztálytalálkozónk, nem is egyszer. Az osztályból nemcsak Kolos István szerződött ide, hanem Antal Olga is, ha emlékszik rá.

- Emlékszem. És arról például nem volt szó, hogy Mácsainál - aki ma az Örkény Színház igazgatója - játsszon?

- Nem került szóba. Miután a Nemzeti Színháztól egyenként elszerződtünk, nem akadtunk össze, más utakon járunk. A Madách Színházban sokat játszottunk együtt, Kolos István is rendezett minket, de a sors másfelé vitte a pályán utunkat. Tizenkét éve vagyok az Új Színház tagja, a pályámon eddig leghosszabb ideig két társulatnál voltam: a Nemzeti Színház és az Új Színház társulatában.

- Fontosnak érzi, hogy társulati tag legyen?

- Abban az esetben, ha az igazgatóknak is fontos, hogy én ott vagyok. De az is nagyon fontos, hogy az ember időnként kimozduljon. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert minden évben akadt felkérésem más színházban, más társulattal. A huszonhét évre visszatekintve, nem volt olyan évad, hogy ne vendégeskedtem volna valahol, másik színházban.

- Egy társulatban a színész nem választja meg, kikkel dolgozik együtt. Az egykori Kelemen László Színkörben viszont azok álltak össze, akik a színházról azonosan vélekednek.

- Az ember olyan társulatba, olyan színészek közé szerződik, akikkel szívesen van vagy ahol őt szívesen látják. Közös döntés, közös választás, ahogy az ember az ottani vagy az oda szerződő rendezőket megismeri, vagy ahogy őt megismerik és választják. A Kelemen László Színkör önvédelmi menekülés volt a részünkről, amikor a Művész Színházat megszüntették és min- denáron széttépni akarták azokat a kapcsolatokat. Mi, nyolcan viszont úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk. Ennek a pár évnek lett az eredménye az új színházi társulati szerződésünk.

- Ez egy dac volt, összekapaszkodás.

- Szakmai demonstráció, szemben a minket ért támadásokkal. Csak olyan emberek között jön létre, akik közel azonosan vagy hasonlóképpen gondolkoznak. Két elő-adást vittünk az Új Színházba, a következő években olyan rendezők jöttek rendezni, akik kicsit miattunk is érkeztek. Nagyon fontosak ezek a szakmai kapcsolatok, melyek túlmutatnak a mindennapi emberi vagy egyéb érdekkapcsolatokon. Nem az számít, hogy éppen melyik színházban vagyunk, hanem  hogyha a színházban az igazgató azt akarja, hogy egy színész ott játsszon és egy rendező ott rendezzen, az embereket egy helyre vonzza  ezek a kölcsönös vonzalmak hozzák létre a jobbnál jobb előadásokat. Aztán ez megváltozik. Már nem olyan intenzív a kapcsolat, bizonyos emberek teljesen kivonultak, szegény Bubik Pista meghalt. Változunk mindannyian, nemcsak a körülményeink, mi magunk is.

- Királydrámákkal kezdett, majd modern és klasszikus darabokban, operettekben egyaránt játszott.

- Soha nem kényszerültem olyan skatulyába, hogy csak királydrámát fogok játszani, mindig kaptam felkéréseket más szerepekre. A főiskolát követő első évben játszottam Shakespeare-t, modern darabot, a Csárdáskirálynő Bóni grófját, és ez  később is így volt. Játszottam Bodrogi Gyulánál az akkori Vidám Színpadon vagy a Játékszínben, Szép Ernőt, Hippolit, a lakájt. A Madách Színházban a Macskák című musicalben lassan huszadik éve játszom az öreg macskát, Haumann Péter hagyatékában. Pályámon ez a széria a leghosszabb egy darabban, egy szerepben.

- Az Új Színháznak tizenkettedik éve tagja. Ezek szerint jól érzi magát, számítanak önre. Van hiányérzete?

- A hiányérzetemet nem a Veszprém megyei lapban fogom közzétenni, vagyok annyira lojális az igazgatómhoz.

-  Rendezni nem szeretne?

- Nem. Én inkább belebeszélek. Ha jó barátom rendez, mint Pali (Oberfrank Pál - a szerk.) vagy Kolos Pista, akkor, ha olyan a helyzet a próbán, belebeszélek: mi lenne, ha így lenne vagy úgy lenne. A rendezés gondolata fel sem merült bennem, soha nem jutott rá időm, hogy rendezésen vagy a rendezői szak elvégzésén gondolkozzam. Az évi négy-öt bemutató mellett honnan szereztem volna egy kis időt, hogy egy ilyen erőfeszítést megtegyek?! Ezért nincs például önálló estem, mert nem jut rá időm, nem tudom mikor beilleszteni az életembe. Annyi előadásom, bemutatóm van, nem tudom, mikor  kéne  lopnom  időt most, a családom mellett. A huszonnégy órából nem tudok negyvennyolcat csinálni.

- Mennyit játszik?

- Az Új Színházban hat különböző darabban vagyok, tizenkét-tizennégy előadás havonta, ezek mellett kell egyeztetni másik három színházat, a Madách Színházat, a Játékszínt és most Veszprémet. Van egy naptári matematika, adott ennyi nap, ennyit lehet egyeztetni.

- A családjára jut ideje?

- Van egy hétéves fiam, Márton, a lányom, Rozi ötéves. Otthon más a logisztika, mint ebből a távolságból, otthon tudok segíteni a feleségemnek, sikerül egyeztetni az óvodába szállítást, hazaszállítást. Először történik, hogy ilyen messzire eljövök. Most Csillára több teher hárul, de ez is közös döntésünk volt. Annak ellenére, hogy Bujtor Pista két évadon keresztül kapacitált, hogy jöjjek, az egyeztetés nem tette lehetővé, most tudtam vállalni.

- Harmadik alkalommal.

- Tudja, három a magyar igazság. Szívesen jöttem, remek darab, remek szerep.

- Milyen volt a Petőfi Színház társulatával való első találkozás?

- Néhány embert kivéve, most találkoztam először a társulattal, a próbaperiódus ideje enyhén szólva szűkre szabott. Először lépek a veszprémi színház színpadára, noha annak idején sok előadást láttam itt.

- Az előadást Oberfrank Pál rendezi. Vele jól tudott együtt dolgozni?

- Mi nem játszottunk együtt, csak távolról szimpatizálunk egymással. Nagyon drukkoltam neki, mikor megpályázta a színházigazgatói posztot. Szavamon fogott, azt mondta, jöjjek most, szükség lenne rám. Elvállaltam. Ez egy olyan szerep... nincs mese, én már ezeket a szerepeket kapom. Tudomásul kell vennem, hogy bizony már nem én vagyok Bóni gróf, Dorozsmay Pista, a hősszerelmes. Most már én vagyok a lányok apukája, vagy a zsörtölődő nagybácsi, vagy a tehetségekért rajongó mecénás, például ebben az előadásban. Jó, hogy ezen a darabon keresztül, munka közben ismerkedem meg a társulattal, májusban, amikor a Koldusoperát próbáljuk, már nem lesz ismeretlen a csapat.

- A Koldusoperát korábban már játszotta a Művész Színházban, a Kikiáltót énekelte. És most?

- Most Bicska Maxit.

- Azt mondta, tudomásul kell venni, hogy már nem ön a hősszerelmes. Tudomásul veszi? Nem jelent ez problémát?

- Egyáltalán nem, sőt! Amíg ilyen jó szerepeket kap az ember és ennyi felkérése van, nincs ideje azon töprengenie, miért nem ő játssza ezt vagy azt a szerepet.

- Régen voltak rajongói: lányok, hölgyek, asszonyok.

 Vannak most is...

- Továbbra is?

- Azért sikerült valami brandet összedolgozni, a három évtized nem múlt el nyomtalanul. Remélem, azokban sem, akik szívesen jönnek megnézni az Új Színházba vagy ide, Veszprémbe.