Lopkodunk a boltokban - A profik csapatban érkeznek

Veszprém - A gazdasági válság egyértelműen lemérhető az áruházakban is: az emberek kevesebbet vásárolnak, viszont egyre többen lopnak. Van, aki pár ezer forintos árut próbál kicsempészni az üzletből, mások csoportosan csapnak le értékes portékákra. Ők a profik, legalábbis addig, míg nem kerülnek rács mögé.

Mátételki András

- Aki lopni akar, az meg is teszi - jelentette ki, mint egy alapigazságként a zirci Coop áruház vezetője. 

Jakabné Istenes Katalin persze ezzel nem azt akarta mondani, hogy belenyugodnak az enyveskezűek garázdálkodásába, csak jelezte, nincs könnyű dolguk. Korábban számos árura feltették a riasztó csíkot, csakhogy ezt a tolvajok egyszerűen letépték, s eldobták. Viszont tavaly szeptemberben felszereltek nyolc belső kamerát, a bejáratnál pedig egy monitorral találkozik szemközt a vásárló, amely arra figyelmezteti: minden lépését figyelik.

- Egyre több fiatalt csípünk fülön - alsó tagozatosokat is! -, akik csokit, rágót lopnak el - mondja a zirci Coop áruház vezetője.

Jakabné Istenes Katalin és munkatársai tapasztalatai szerint a középiskolások a cigire mennek rá. Jó néhány lakásotthonost is elkaptak már, persze ők is mindent tagadnak.

- Sokszor úgy érzem, vagányságból loptak, hogy megmutassák a többiek előtt, ők is meg merik tenni. A felnőttek főleg a drága alkoholt viszik, meg a pipere cikkeket, a borotva-felszereléseket, az elemeket, a hajfestékeket. Egyesek rendkívül rafináltak, volt, aki a pénztárgép alatti polcról vitt el több tízezer forintot érő cigarettát, kolléganőm távollétében. Amúgy a polcfeltöltők dolga az is, hogy szemmel tartsák a lopkodókat. Akiket régről ismerünk, azoknak végig a sarkában vagyunk, míg nem hagyják el az áruházat. Nem tudom, hogy máshol hogy van, nálunk van egy keret a hiányra, azon felül nekünk kell megfizetnünk a kárt. Ezért is kell a fél szemünket a gyanúsan viselkedő vásárlókon tartani.

A veszprémi Tescoban bőven akad munkája a biztonságiak embereknek, hiszen naponta kapnak el enyveskezűeket a mindent látó kameráik segítségével.

- A leginkább veszélyeztetett területeket - a kozmetikai, a műszaki osztályt - fix kamerák figyelik, míg a magasból a mozgatható szem pásztázza a vásárlókat - magyarázza Balázs Péter, a hipermarkett biztonsági igazgatója.

- Az elcsent tárgyakat a vevők általában a próbafülkékben rejtik el a ruhájuk alá. Noha már tudjuk, hogy lopásra készül az illető, megvárjuk, míg elhagyja a pénztárat, csak azután kísérjük be a biztonsági szobába. Ilyenkor krémek, parfümök, borotva-felszerelések, elemek, cd-k, dvd-k kerülnek elő, de szívesen viszik a kisebb műszaki cikket is. Örök sláger a drága töményital, így nyáron pedig kapósak a napszemüvegek. A profik csapatban érkeznek, de itt bent szétszóródnak, ugyanis telefonon tartják egymással a kapcsolatot. Vannak figyelők, s olyanok akik nyúlnak. Volt, akiknek a ruhája 70 ezer forintot érő árut rejtett, a kocsijukban - előzőleg körbejárták a fél Dunántúlt - 300 ezer forint értékű árut találtak a rendőrök. Régi trükk az átkódolás, éppen ezért a pénztárosoknak nagyon kell figyelniük. Az ügyeskedők azt csinálják, hogy a kisebb értékű áru dobozáról átragasztják a nagyobb értékűre a vonalkódot. Vagy például olcsó tévé dobozába drágát tesznek, így akár több tízezer forintos is lehet a kárunk. Nálunk nem jellemző a polcok közötti evés, mert látjuk őket. Évente több millió forintot érő áru kerül vissza a helyére, köszönhető ez kollégáim éberségének.

Húszezer forint alatt szabálysértés miatt jelentik fel a lopkodókat, viszont e fölött már rendőrt hívnak. Akkor is beszólnak a kapitányságra, ha a lopást a szülő kiskorú gyerekével követi el, vagy leveszik az árut védő eszközt a termékről, illetve külföldi vagy ittas személy az elkövető. Sokszor leltározás után derül ki egy-egy lopás, ilyenkor hetekre visszamenően végignézik a kamerák felvételeit (a parkolóét is!), majd feljelentést tesznek.

Saját dolgozóikat is szigorúan ellenőrzik: lopás miatt évente több kollégájuktól kénytelenek megválni. 

Tegnap bent járt szerkesztőségünkben egy idősebb házaspár, akik azt mesélték el, hogy a Tescoban roppant kényelmetlen helyzetbe kerültek. Kocsijukból mindent feltettek a szalagra, majd a pénztárost megkérték, hogy a három karton ásványvizet olvassa le a gépével, hogy ne kelljen kiemelniük a kocsiból. Fizetés után őr állta az útjukat, mondván nem fizették ki a vizeket. A házaspár szerint a pénztárosnő hibája miatt tolvajoknak nézték őket, holott eszük ágában sem volt 990 forintért eladni a becsületüket.

Egy másik nagyáruházban is minden négyzetmétert kamerák figyelnek, sőt a parkolókban is elhelyeztek párat. Ebben az áruházban nem véletlenül ül meglehetősen feltünő helyen a formaruhás őr, aki monitorokon át figyeli a kamerák felvételeit. Aki alaposan körbenéz náluk, jól láthatja, hogy külön kamerát helyeztek el az italosztályra, mert valószinűleg itt a leggyakoribb a lopás. A polcokon van néhány száz forintos ital, de van tíz- és húszezer forintba kerülő, amit ugyan csak töredék áron lehet eladni a fekete piacon, de egyeseknek így is megéri. Találkoztak itt már olyan személlyel, akinek a ruhájában számos belső zseb volt, nyilván nem azért, hogy  az okmányait mindig máshová tegye.

Egy zirci nagyáruházban azt mesélték az ott dolgozók, hogy egy időben több márkás poló tűnt el, ugyanakkor a polcok között metszőollót találtak. Nem volt nehéz kitalálniuk a dolgozóknak, a tettes ezzel vágta le a biztonsági mágnest. Attól kezdve külön kamerával figyelték a kerti ollók polcát. Nem kellett sokat várniuk, napok múlva megjelent az áruházban két fiatalember, akik egymástól távol vásárlást szinleltek. Aztán az idősebb levette a polcról azt a bizonyos ollót, s már övé is volt a márkás cipő. Nem sokáig, mert az őrök bekísérték az irodába, ahol elszámoltatták a svindlis legényeket.

Fotó:  Gáspár Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!