Megtalálták az ikreket (frissítve)

Ősi - Az éjszaka egy pétfürdői lépcsőházban megtalálták azt a két fiút, akik hétfőn délután iskola után nem mentek haza - tájékoztatott a megyei főkapitányság sajtóügyeletese. Dr. Váradi Piroska elmondta, hogy a gyerekek egészségesek.

Halmos György

A rendőrség több hatóság bevonásával nagy erőkkel kereste azt a tizenegy éves fiú ikerpárt, akik hétfőn iskola befejeztével után nem mentek haza.

A kétpetéjű fiúikrek szülei hétfőn délután öt óra előtt tettek bejelentést, hogy 11 éves gyerekeik nem érkeztek meg az iskolából.

A rendőrség nagy erőkkel kereste a faluban és környékén az ikreket. A gyerekeket mintegy 50-60 ember kereste éjszaka, a kutatásba bekapcsolódtak a vadásztársaságok tagjai is, továbbá a Péti Nitrogénművek fegyveres biztonsági őrei és polgárőrségek tagjai.

Hajnali három órakor egy állampolgári bejelentés révén sikerült végül megtalálni az eltűnt fiúkat. Pétfürdőről, egy lakótelepi házból értesítették a rendőrséget arról, hogy a lépcsőházban két gyerek alszik.

A két fiú, Gergő és György elmondása szerint a lakótelep játszóterére mentek iskola után, ahol rájuk sötétedett és éjszakára a lépcsőházba húzódtak be aludni.

 

.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!