Megtört szülők, zokogó játékosok - Cozma meghalt...

Marian Cozma édesapja zokogva ölelte meg elsőként Hajnal Csabát, a veszprémiek ügyvezetőjét, majd az edzői stáb tagjait és a játékosokat. 

Kétméteres, soha senkitől nem félő, a pályán világklasszisként teljesítő, a hétköznapokon tisztességgel, becsületesen élő férfiak sírtak, mint a gyerekek. 

Marko Vujin bömbölt a fájdalomtól, Gulyás Péter is önkívületben zokogott, a többiek arcukat kezükbe temetve próbálták feldolgozni a feldolgozhatatlant. 

- Marian, Marian! - tört ki az apából a fájdalom. Meredt maga elé, jelenlevő családtagjait ő próbálta vígasztalni. A kinti emelvényen a klubelnök, Hunyadfalvi Ákos számolt be a haláleset ismert körülményeiről, valamint Pesic és Sesum állapotáról. 

Debrecenyi János, Veszprém polgármestere kiemelte, olyan országban akar élni, ahol az olaszliszkai, a veszprémi és a hasonló esetek nem ismétlődnek meg, ahol a rendőrség teszi a dolgát és elfogja a gyilkosokat. 

A vezetőedző, Mocsai Lajos kiemelte, Cozma Marian kiváló ember és nagyszerű sportoló volt. Elveszítése rendkívüli fájdalom, de az életnek mennie kell tovább. Hétfőn találkoznia kell a játékosokkal, egymás szemébe kell nézniük és folytatniuk a közös munkát. 

A csípős szél a jelenlevő, kétezres tömeg arcába csapott, a havas eső vigasztalanul esett. A Magyar Gárda tagjai díszsorfalat álltak, néhány gárdista gyertyát is gyújtott, majd miután ők távoztak, a játékostársak léptek a mécsesekhez. 

Ezren lehettek még a téren, amikor Petre Cozma elindult az aulából, botorkálva tett néhány lépést. Kilépett az ajtón, az emelvényről nézte a csonkig égett gyertyákat, a fia nagyméretű fotóját. 

A mellette álló klubvezetők rá bízták a döntést, szeretne-e szólni a fia búcsúztatására összegyűltekhez. Bólintott, összeszorított jobb kezét az égre emelte, majd elcsukló hangon közölte. 

"A fiamnak ez az ország és ez a város volt a második otthona, szerette ezt a csapatot és szeretett itt élni. Én is szeretem Veszprémet." A barátja magyarul tolmácsolta az elhangzottakat. 

Az édesapa újra a mécsesekre nézett és a mellette állóhoz fordult. "Azt még mondd el mindenkinek, hogy a fiamat itt megbecsülték és befogadták, ha tudok, ezentúl is eljövök a csapat mérkőzéseire." Még egyszer a fia fotójára pillantott, majd visszatért az aulába. 

A gyertyák az aréna főbejáratánál még mindig égnek. Emlékeztetve egy huszonhat évesen elhunyt nagyszerű sportemberre. 

(Fotók: Gáspár Gábor)