Ménesgazdák, hittanárok - Idén mindenütt nőtt a jelentkezők száma

Veszprém - A Pannon Egyetem mindegyik karán nőtt a jelentkezők száma, a tendenciák biztatóak.

Balla Emőke

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ április elején közzétette az idei felvételi statisztikát. 

Országosan 127 500-en adtak be felsőoktatási felvételi jelentkezést, ami körülbelül 30 százalékkal több, mint tavaly, a legnépszerűbbek a gazdaságtudományi és műszaki képzések voltak, a kommunikáció szakot is sokan választották (a túljelentkezés oka lehet, hogy az öt évfolyamos nyelvi előkészítős gimnáziumi osztályok tanulói is idén érettségiznek). 

Egy felvételiző átlagosan három helyet jelölt meg. A 89 ezer idén érettségiző diák közül több mint 53 ezren felvételiznek a 2009 szeptemberében induló képzések valamelyikére. Alapképzésre 90 600-an, egységes, osztatlan képzésre 10 200-an, felsőfokú szakképzésre 6 500-an, mesterképzésre 17 000-en jelentkeztek első helyen.

A Pannon Egyetemen is nőtt az összes jelentkezők és az első szándékú jelentkezők száma, utóbbi 22 százalékkal, tájékoztatott dr. Nagyné dr. Stribl Tünde oktatási igazgató. Az egyetemet összesen 6979-en jelölték meg, első helyen 3526-an, mesterképzésre 889-en jelentkeztek.

A legnagyobb növekedés a keszthelyi Georgikon Kart jellemzi, amit összesen 1151, első helyen 592 diák jelölt meg. Köszönhető ez annak, hogy a kar megújította képzési palettáját, több olyan felsőfokú szakképzést hirdet - ménesgazda, gyógynövény- és fűszernövény-feldolgozó -, ami után érdeklődnek a diákok.

Örvendetes, hogy népszerűek a mesterszakok, különösen a gazdaságtudományi, valamint a modern filológiai és társadalomtudományi karon. Az alapképzések közül a turizmus-vendéglátás, a mérnök informatikus, a gépészmérnök, a vegyészmérnök, a nemzetközi tanulmányok és a kertészmérnök szakok a legkeresettebbek.

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára 169-en jelentkeztek, első helyen 65-en. Ez azonban csak két  szociális munka, társadalmi tanulmányok szakot érint, a hitéleti képzésre - teológia, katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszak, hittanár-nevelőtanár mesterszak - nyárig lehet jelentkezni, mondta dr. Birher Nándor tanulmányi igazgató. A mesterszakra jelentős az érdeklődés.

Az országos ponthatárokat várhatóan július 23-án állapítják meg, akkor derül majd ki, hogy a jelentkezőket melyik intézmény melyik szakára vették fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!