Méreg a földben és a vízben? - Nagyobb a baj, mint eddig gondolták

Veszprém - Nagyobb a talaj és a karsztvíz szennyezettsége a Csererdőben, mint azt korábban gondolták, de még nem tudni pontosan, milyen mértékű. Az ott élők aggódnak, az önkormányzat későbbre ígért tájékoztatást.

Németh F. Bernadett

Az, hogy a Bakony Művek Rt. területén szennyezett a föld és a karszt egy része, régebben is tudott volt, a legutóbbi vizsgálatok alapján azonban kiderült, a baj nagyobb, mint azt korábban gondolták. Erről Debreczenyi János, Veszprém polgármestere tájékoztatta a hét elején a kistérség vezetőit. A szennyezés mértékéről, természetéről azonban nem árult el többet.

Lapunk megkeresésére az önkormányzat városfejlesztési irodája sem szolgált információval, Schmidt István irodavezető azzal hárította el érdeklődésünket, hogy az ügyről jövő héten tart sajtótájékoztatót az önkormányzat illetékes bizottsága. Debreczenyi János kedden azt ígérte, csütörtökön nyilatkozik, de eddig nem tette meg.

A Csererdei Baráti Kör elnöke, Szilágyi Zoltán felháborítónak tartja, hogy nem közölnek semmit az területen élőkkel, holott joguk volna tudni, milyen környezetszennyezés veszélyezteti lakóhelyüket.

- Az idősebb emberek, akik dolgoztak még a Bakony Műveknél, mesélik, milyen hanyagul kezelték a galvánüzemben a veszélyes anyagokat és hogy akkoriban nem nagyon adtak a környezetvédelemre - mondta Szilágyi Zoltán. - Azt tehát tudjuk, hogy szennyezett a talaj, de hogy mennyire érint bennünket, azt nem. A felháborító az, hogy tudják, nincs minden rendben ezzel a területtel, mégis kiadnak új építési engedélyeket. Nagyon jól tudják, hogy milyen silány az infrastruktúra, időszakonként nincs közvilágítás, rossz állapotúak az utak, mégis hagyják, hogy építkezzenek.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Csererdő területén a Bakony Művek Rt. által elvégeztetett tényfeltárás során megállapított talaj- és talajvízszennyezés mentesítését 2005-ben rendelte el. A gyárterületen klórozott szénhidrogénektől (alifás, klórozott) és nehézfémektől eredő talaj- és karsztvíz-szennyezést mutattak ki. A felügyelőség a mentesítés határidejét 2009. július 31.-ben határozta meg - tájékoztatta lapunkat Csehóné dr. Szilasi Rita, a felügyelőség általános igazgatója.

A felügyelőség a tartós környezeti kárt bejegyeztette az érintett ingatlanokra. A Bakony Művek Rt. a tevékenységét befejezte, felszámolási eljárás alá került, a tulajdonában volt ingatlanokat értékesítették. A terület jelenlegi tulajdonosa V-Park Ingatlanforgalmazó Kft a környezeti terhek mentesítési kötelezettségét az adás-vételkor átvállalta, így a zöldhatóság a kármentesítési kötelezettséget megállapító határozatot módosította az új tulajdonosra.

A V-Park Kft. 2010. márciusában elkészíttetett egy újabb tényfeltárási dokumentációt, amely a karsztvíz-szennyezés terjedése által veszélyeztetett területeket vizsgálta. Erre azért volt szükség, hogy a terület eddig feltárt szennyezettségének jelenlegi állapotát feltárja, és amennyiben szükséges, a tényállás alapján annak megfelelő műszaki beavatkozási terv készüljön. A 2010-ben végzett tényfeltárás során karsztvíz minták vételével is vizsgálták a lehetséges szennyezést - közölte a hatóság.

A jelenlegi tényfeltárás során bizonyossá vált, hogy a szennyezés mértéke és térbeli koncentrációja meghaladja a 2005-ben ismert adatokat, ezért a felügyelősége eljárást folytat, hogy a szennyezés mértékét, a szennyező komponenseket és a kiterjedést teljes egészében feltárják. Erre a vizsgálatra alapozva kell műszaki beavatkozási tervet készíteni, amely a szennyezéssel érintett karsztvíz-tér egészének (külső terület és a vizsgált terület együtt) mentesítését megalapozza.

Úgy tudjuk, az egykori galvánüzemből triklór-etilén kerülhetett a talajba, ami egy oldószer, régebben kátrány, gumi, bitumen oldására használták. Élettani hatása kis mennyiségben altató, nagyobb adagban méreg. Színtelen, de jellegzetes szagú, sűrű folyadék. Információink szerint a Bakonykarszt Zrt. kútjaiból nem mutattak ki ilyen szennyeződést. Az ivóvíz minőségét a szolgáltató rendszeresen és szigorú előírások alapján ellenőrzi.

Az új tulajdonos is várja az eredményt

Jelenleg is folynak a kutatófúrások, ezzel párhuzamosan zajlik az adatok feldolgozása, nyilatkozta lapunknak Sóki Tóth Gábor, a területtulajdonos cég képviseletében. A már meglévő részeredményekkel a jövő heten állnak elő Veszprémben, ez lesz az egyik napirendi pont a keddi városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági ülésen. Ennél részletesebb eredményeket csak június, július fordulóján lehet várni, akkor már pontosabban lehet tudni a szennyezés mértékét, illetve az elvégzendő feladatok nagyságát, s ennek költségeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!