Meztelenül és részegen vezetett a forgalommal szemben egy férfi Szegeden

Szeged – Teljesen meztelen és súlyosan ittas sofőrt találtak egy forgalommal szemben haladó, szlalomozó autó volánja mögött a rendőrök Szegeden, a férfi ellen büntetőeljárás indult - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.

MTI

Szombaton késő este Szegeden a Horgosi úton egy, a forgalommal szemben közlekedő, szlalomozó gépkocsira figyeltek fel a járőrök. 

A sofőr igazoltatása során azonban újabb meglepetés érte őket, ugyanis a gépkocsi vezetője ruha nélkül, teljesen meztelenül ült a volán mögött – mondta Tuczakov Szilvána.     

A férfi a rendőröknek semmilyen okmányt nem tudott átadni, arra a kérdésre pedig, hogy hol hagyta ruháit, azt válaszolta, hogy korábban eldobálta valahol, de hogy hol, arra már nem emlékszik. 

A rendőrök a férfi köré egy pokrócot tekertek, és előállították. A vizsgálat során kiderült, hogy a sofőr a bűncselekményi értékhatárt meghaladó ittas állapotban vezette a járművet. Vele szemben így büntetőeljárás indult – közölte az őrnagy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!