Michael Jackson emlékére táncol Budapest

Táncparketté alakul augusztus 29-én Budapest négy pontja, amikor egy villámcsődület (flash mob) keretében várhatóan több száz ember táncol majd együtt Michael Jackson híres Black or White című dalára.

MTI

Harmadik alkalommal lesz "Jackson-tánc" villámcsődület Budapesten. A profi és amatőr táncosok véletlenszerűen fognak feltűnni, hogy eltáncolják az előre betanult koreográfiát. "A tánchoz bárki csatlakozhat, azt szeretnénk, hogy minél többen legyünk. Tánctudástól, kortól és nemtől függetlenül mindenkit várunk, jöhetnek kicsik és nagyok, profik és amatőrök, a lényeg, hogy minél többen legyünk. Ezzel az össztánccal - amelyet minden évben Michael Jackson születésnapján rendezünk meg -, szeretnénk tisztelegni a művész emléke előtt" - mondta el Rátkai Krisztina az esemény egyik főszervezője.
Hozzátette, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az össztáncon, olyanok is vannak, akik vidékről csak erre a napra utaznak fel Budapestre.
A táncpróbákat a Millenárison tartják hétfőn este hét, pénteken este hat órától, de aki nem tud a próbákon részt venni, annak lehetősége van a honlapon található online oktató videókból megtanulni a koreográfiát.
A tervezett négy helyszín közül kettőt lehet tudni: a Deák-téren és a Millenárison mindenképpen lesz "Jackson-tánc", a további két helyszín annak fényében módosul, hogy milyen létszámú embertömeg jön össze. Az időpontokról és a helyszínekről a www.jacksontanc.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A flash mob előre megbeszélt helyen, adott időpontban - de a külső szemlélők számára váratlanul - összetóduló emberek csoportja, amely egy adott pillanatban valami teljesen meghökkentő és szokatlan dolgot tesz egyszerre, majd ugyanolyan hirtelen oszlik fel, ahogyan összegyűlt. A Jacksontánc a flash mob alapötletéből táplálkozik, de leginkább örömtáncnak szánják a szervezők. Stockholmi minta alapján 2009-ben szerveztek először Magyarországon örömtáncot Michael Jackson emlékére. A Beat it című nótára készült koreográfiát akkor közel 500-an táncolták el, egy évvel később pedig a Bad című slágerre már több helyszínen is ropták a hobbytáncosok.
Idén ismert hazai zenészek is csatlakoztak a program népszerűsítéséhez, akik az utolsó köztéri tánc után a Millenárisban közös koncertet adnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!