Mikszáth föltámadása

Keszég László rendezése a veszprémi Petőfi Színházban élvezetes példája annak, hogyan lehet egy porosnak hitt regényt gondolati és színházi értelemben egyaránt élvezetessé tenni. A kulcsszó a színészi jelenlét és egészséges humor. Olyan élő szituációkat teremt, amelyek nagy belső energiákat mozgósítanak a színészekben, akik ettől szinte lubickolnak a szerepeikben.

Bartuc Gabriella

Ki ne tudná, A Noszty-fiúban fél vármegye nemessége összeesküszik, felhasználják az államhatalmat és minden rendelkezésükre álló eszközt, hogy a milliomos  iparos lányát egy léha dzsentri huszárhadnagy kezére játsszák, kihúzva így a nagynevű családot az állandósult pénzzavarból. Mikszáth 1908-ban megjelent regénye nem helyesli éppen a dolgot, de nem is ítéli el. Kedélyesen anekdotázó humorral rajzolja meg ezt a gátlástalan világot, amelyben semmi más nem számít, csak a látszat és legfeljebb az úri becsületszó.

Mivel az elmúlt száz évben a politikai, gazdasági összefonódások, a különféle hatalmi pozíciók megszerzéséért folytatott „játékok” lényegüket illetően nem sokat változtak, könnyen teljesen napjainkra hangszerelhette volna a darabot a rendező. Ehelyett azonban finomabb eszközökhöz folyamodik. Megteremti Mikszáth világát nemcsak azzal, hogy korabeli ruhákban és miliőben játszatja a kiválóan dramatizált regényt, hanem a hagyományosnak tűnő polgári színjátszással is. Más kérdés, hogy felpörgeti a ritmust és megtalálja azokat a logikus fizikai cselekvéseket, amelyek hiteles reakciókat váltanak ki a színészekből, amitől nagyon friss, élő, ugyanakkor ironikus lesz az egész.

 

 

Az előadás csomópontja a főispán beiktatása körüli burleszk kavarodás. Ez a jelenet dönti el, hogy az előadás megtörténik, nem csak lezajlik. Lejönnek a színészek a nézőtérre a színpadról. Egyik oldalon a Noszty klán és a velük rokonszenvezők éljenzik az ünnepi beszédet mondó alispánt és főispánt, a másik oldalon a széksorok mellett pedig az ellenzék fújjol, zajong, bekiabál. Ezzel a rendezői húzással mintegy megnyílik az előadás és beszippantja a nézőteret. Mi vagyunk a tömeg a rendkívül komikus fordulatokban bővelkedő beiktatási ceremónián. Hallgatjuk a cikornyás se füle se farka beszédeket, amelyek előadásával remekel Máté P. Gábor (alispán) és Kőrösi Csaba (Kopereczky főispán). Kifürkészhetetlenek a hatás csodálatos rugói és titkai – írta Mikszáth regényének e fejezete elé. Tanítani lehetne, hogyan lesz egy bukásra ítélt beszédből diadalittas győzelem. Hogyan veszítik el a szavak eredeti jelentésüket, hogyan kapnak új értelmet az egyéni tudás és a közös nem tudás groteszk összjátékában. Ehhez a saját hangjuktól megmámorosodó vezérszónokok mellett kellenek a szavak extázisát felspannoló, ironikusan felépített ellenzéki figurák is Tóth Loon (Topsich gróf) és Vajda Károly (borkereskedő) személyében. Kopereczky, sicc ki! Stupicki, iá! stb. bekiabálásaikkal feltüzelik a hangulatot.

A Noszty klánban is tökéletes a szereposztás, Szalma Tamás (Noszty Pál képviselő) a tekintélyt parancsoló nagyember mintha lényének legbensejéből játsszaná Mikszáthot, Feriként Gere Dénes Ákos kisfiús pozőr, csinos fiú, de abból a fajtából, akire rá van írva a léhaság. Kéri Kitty (Vilma) színpadias, kimódolt, nagyon vampos, pontosan olyan, ahogyan a szerepe megkívánja, hiszen ő a méz a madzagon. Pár pillanatra lázad, de okos lány, gyorsan feltalálja magát minden helyzetben, amelybe apja parancsolja. Meszléry Judit (Máli, a földbirtokos feleség) kiváló komika, minden megnyilvánulásában olyan jól hozza a cinikus cselszövő tantit, hogy rá kell figyelni. Nyirkó István (Tóth Mihály, gyáros) a józan paraszti ésszel megáldott, gyanakvó egyszerű embert hozza ki a figurából, aki bár hősiesen ellentmond a Noszty klánnak, de azért érzékelteti helyzete szomorú távlattalanságát is. Csarnóy Zsuzsanna (Mari anyja) kiválóan kihasználja azt a néhány pillanatot, amikor előtérbe kerül, az úri társaságba kívánkozó, kissé primitív „újgazdag” gyáros feleség jellemzésére. Dobra Máriának nem kell mást csinálni, csak őszintén eljátszani az erotikát, a szenvedélyt, amit Tóth Mari áraszt magából, s nincs az a néző, aki ezt ne érezné mindenestől ironikusnak. Tökéletes része az összhatásnak Kuna Károly ezredese és Benczédi Sándor földbirtokosa. Bakody József olyan meglepő jelenség doktorként, hogy a néző sikít a gyönyörűségtől. Ő a megtestesült éhenkórász értelmiségi, aki csak epizodista lehet ebben a machinátorok által működtetett világban.

 

 

Az összes többi szereplő is pontosan helyén van az előadásban, amely egyértelműen színészközpontú. A német színházakra jellemző egyszerű, szürke díszlet, amely hol egy vendéglő nagytermét, hol a polgári szalont jelzi plafonig érő ajtóival, nem tolakszik előtérbe, hagyja érvényesülni a színészeket. A jeleneteket elválasztó, összekötő markáns zene az alternatív színházon felnőtt rendező egyedi ízlését dícséri.

Az előadás végén, amikorra a színészek lélegzésének pontos ütemezésével elfogy a levegő, Noszthy Pál, a fő machinátor lehorgasztott fejjel meggyújtja és elégeti a bizonyítékot, a levelet, ami miatt meghiúsult a jól kitervelt házasság Tóth Marival, miközben háttérben fia mondja a regény utolsó mondatait: „elég nagy a világ. És van benne elég leány. Szebbnél-szebbek. Édesebbek. A hozományok se vesztek még ki. Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás.” Komikus, mégis fenyegetően hangzik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!