Milliárdok a betegekért

Veszprém - Közel ötmilliárd forint támogatásból a megyei kórház eddigi legnagyobb fejlesztése indulhat el. A kórházi struktúra átalakításáról, illetve fejlesztéséről szóló támogatási szerződést szerdán írták alá az intézményben.

Martinovics Tibor

- A kormány stratégiai jelentőségűnek tekinti az egészségügy stabilizálását. A program révén a kórház korszerű, dinamikusan fejlődő intézmény lesz. Az onkológiai centrum megvalósítása kulcsfontosságú, mindent megteszünk azért, hogy még ebben a ciklusban megépülhessen - fogalmazott dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.  

- Egy álom válhat valósággá. A fejlesztés szinte valamennyi osztályt érinti - mondta a 4,3 milliárd uniós és ötszázmillió forint megyei önkormányzati támogatással megvalósuló fejlesztésről dr. Rácz Jenő, a kórház főigazgatója.

- Évekkel ezelőtt megkezdtük a megye egészségügyi rendszerének integrációját, amit tovább szeretnénk folytatni, bevonva ebbe a pápai, tapolcai és ajkai kórházakat is. Vallom, hogy a szakszerű szervezettséggel olcsóbbá és hatékonyabbá tehető a gyógyítás. A megyei kórház jó úton halad - fogalmazott Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke.

- A fejlesztés révén nő a betegek ellátásának esélyegyenlősége, javul a kórházi szolgáltatások minősége, jobbak lesznek a gyógyítás feltételei és nő az intézmény fenntarthatósága - foglalta össze  a beruházás előnyeit Kővári Attila, a Strukturális Alapok Programiroda igazgatója, aki kiemelte, 2,5 milliárd forintot költenek a kórház műszerparkjának megújítására és 1,5 milliárdot az épületek korszerűsítésére.

- Szinte minden osztályon hiányoznak fontos műszerek, a meglévők egy része elavult, beázik a tető, az elmúlt időszakban bevezetett csökkentett finanszírozás bizony nem múlt el nyom nélkül. Egy mély gödörből kell most elindulnunk - vélekedett Rácz Jenő. Az intézmény igazgatója hozzátette, végre van párbeszéd a kormány és a szakmai szervezetek között, megkezdődtek az egyeztetések, van remény arra, hogy normalizálódik a helyzet az egészségügyben.

A 4,8 milliárdos program várhatóan két év alatt valósul majd meg a kórházban. Egyebek mellett teljesen megújul a központi műtőblokk, a központi-, illetve a gyermek intenzív osztály, új sterilizáló egységet hoznak létre, modernizálják a képalkotó diagnosztikát, a betegirányító rendszert, felújítják a kórház fekvőbeteg-részlegeit és stroke-centrumot hoznak létre.

Mindezzel párhuzamosan már zajlik az intézmény sürgősségi ellátórendszerének fejlesztése is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!