Milliárdos bírság a MAL-nak az iszapkatasztrófáért

Székesfehérvár - Környezetkárosítás miatt 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.

Németh F. Bernadett

A bírságot  a tavaly bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa miatt szabta ki a zöldhatóság, vörösiszap és lúgos oldat mennyiségének figyelembevételével: a tározóból összesen 1,876 millió tonna hulladéke került ki.

A MAL Zrt. köteles a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül megfizetni. A határozat ellen kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, közölte a szakminisztérium.

A hulladékgazdálkodási bírság kiszámításakor egyebek mellett szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon.

Mégsem robbant a fal

Nem erősítette meg a Nemzeti Nyomozóiroda a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság elnökének múlt heti bejelentését, miszerint robbantás okozta volna a kolontári zagytározó átszakadását - részletek.

Dossziénk az iszapkatasztrófáról

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!