Milliárdos egészségügyi fejlesztés

<b>Szentkirályszabadja</b> - Összesen közel egymilliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a megye tizenöt települése. A pénzből kettő kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létesül, megújul több orvosi rendelő, valamint egészségházak épülnek.

Szausev Xénia

A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt uniós pályázat ezúttal a kistelepülések fejlesztését célozta meg. 

A projektekhez kilencven százalékos támogatást nyújt az unió, az érintett önkormányzatoknak tehát csak tíz százalékos önerőt kell biztosítaniuk, hiszen méretüknél fogva nyilvánvaló, hogy ezek az önkormányzatok tisztán saját forrásból nem tudnának ilyen nagyságú fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be sajtótájékoztatóján Pál Béla. 

A tanács elnöke kiemelte: a régióban több mint félmilliárd forintot osztottak szét az orvosi rendelők újjáépítésére, illetve eszközparkjuk korszerűsítésére, a huszonegy nyertes pályázat közül, messze a legtöbb, tizenhárom, Veszprém megyéből került ki. 

- Példaértékű Szentkirályszabadja pályázata, ahol az elnyert húszmilliós támogatás segítségével egy teljesen új egészségházat építenek fel. 

Íme, a kistelepülések is tudnak fejlődni, ha képesek megragadni a lehetőségeket. Nagyon fontos, hogy a többi településen is a támogatás révén az alapellátást biztosító orvosi rendelők újulnak meg - fogalmazott Pál Béla. 

Szintén uniós forrásból két kistérségi járóbeteg-szakellátási központ létesülhet, Balatonalmádi négyszáz-, míg Sümeg önkormányzata háromszázhúszmillió forint támogatást kapott ehhez.  

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere a sajtótájékoztatón, amelyen több nyertes település vezetője is részt vett, hozzáfűzte: a volt napközi otthon területén építik fel az új, az alapellátást, illetve a szakellátást biztosító központot, amelyben a tervek szerint fogászat, illetve röntgen-ultrahang is helyet kap majd. 

- Végre egy korszerű ellátási központ áll majd a betegek rendelkezésére, külön öröm, hogy bővíteni tudjuk az orvosi eszközparkot is - jegyezte meg a Balaton-parti város polgármestere.

A régióban 21 nyertes pályázat született, ebből tizenhárom Veszprém megyei. 

Dabronc 20-, Dudar 60-, Bakonyszentkirály 18-, Köveskál 19-, Litér 20-, Nagygyimót 8,5-, Kapolcs 12,5-, Vigántpetend 20-, Szigliget 5-, Lesencetomaj 19-, Örvényes 20-, Szentkirályszabadja 20-, míg Badacsonytomaj 32 millió forint támogatást kapott. 

Mindegyik településen korszerűsítik az orvosi rendelőket, bővítik eszközparkjukat, Dudaron és Vigántpetenden pedig új egészségházat építenek.


    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!