Naptárak a világ minden tájáról

Balatonfüred - Műalkotásokat, szép tájakat és épületeket, ismert embereket láthatnak az érdeklődők falinaptárak illusztrációiként a Városi Könyvtárban.

Győrffy Árpád

A hatalmas érdeklődés mellet kedden délután megnyílt tárlat a könyvtár havonta más-más anyaggal jelentkező kamarakiállításának keretében kapott helyett a könyvespolcok között. Igyekeznek mindig valami olyant választani, ami ebben a szűk, alapvetően más funkcióra szolgáló térben is megfelelően érvényesülni tud - mondta a látogatókat köszöntő Sárköziné Sárovits Hajnalka, a könyvtár igazgatója.



Az anyagról maga a gyűjtő, az idegenforgalmi vállalkozásban dolgozó Takács Miklós, a helyi önkormányzat képviselője beszélt. Közel tíz éve vásárolja és kapja itthoni vagy Európa különböző részeiben élő ismerőseitől a sokszor már lejárt naptárakat. Neki így is sokat jelentenek, mert bemutatják azt a helyet, azt az időszakot, ahol, illetve amikor készültek.



A megnyitón a Kék Balaton Dalkör énekelt zalai népdalokat Bónyai Mária dirigálásával. A kiállítás február 4-ig tekinthető meg a könyvtár nyitva tartási idejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!