Néhány négyzetméternyi kert - Könnyen mozgatható bútorokat, ellenálló növényeket válasszunk

Balatonfüred - Az első és legfontosabb dolog az, hogy eldöntsük, mire szeretnénk erkélyünket használni. Több funkció ugyanis a legtöbb esetben nem fér meg néhány négyzetméteren.

Gaál Julianna

Beépítsük vagy ne? Kis panellakások esetében jól jöhet az a plusz hat négyzetméter, ám az építkezés nem várt nehézségeket és költségeket jelenthet. Az erkély beépítéséhez minden esetben építési engedélyt kell kérni - tájékoztatott minket Szekeres Márton, építész.

Ha ezt megkaptuk, tehát elvileg nincs esztétikai és statikai akadálya az építkezésnek, akkor az első lépés a hőszigetelés. Nem kevés teret vesztünk ekkor, hiszen a falakra mintegy tíz centiméternyi hőszigetelő anyag kerül. Ennek a költsége egy hat négyzetméteres erkély esetében 50-60 ezer forinttól körülbelül 150 ezer forintig terjed. Nehézséget jelenthet a padló szigetelése, hiszen ezt célszerű alulról megoldani, tehát ehhez az alsó szomszéd beleegyezése is szükséges. Problémát okozhat az is, hogy ha a fölső szomszéd erkélye nincs beépítve, vagy a legfölső emeleten van a lakásunk, akkor nagyobb az esély a beázásra, ebben az esetben tehát fokozottan figyelni kell a tető szigetelésére.

Ha úgy döntünk, hogy erkélyünket a neki eredetileg szánt célra használjuk, pihenünk, levegőzünk, akkor is figyelembe kell venni néhány elemi szabályt. Belsőépítész segítségét kértük.

- Az erkélyen elengedhetetlen, hogy a burkolat és bútor ellenálljon az időjárás viszontagságainak, egy másik fontos szabály pedig az, hogy minden bútordarab könnyen mozgatható legyen - tudtuk meg Törő Sára belsőépítésztől.

A padlóburkolat lehet kültéri járólap, műfű, és manapság nagyon divatosak az egzotikus fából készült teraszburkoló lapok is. Ha szeretnénk egy kis privát zugot kialakítani az erkélyünkön, érdemes műsövénnyel, nádszövettel bevonni a korlátot, ez utóbbi nagyon hangulatossá teszi azt, és relatíve olcsón beszerezhető. Főleg nyugati fekvésű erkélyek esetében a nagy nyári melegben gondot okoz a napsütés, mely ellen napernyővel vagy napellenzővel védekezhetünk. Ez utóbbi a praktikusabb, ám drágább megoldás, a napernyő általában túl nagy helyet foglal el.

Az erkély dísze a virág. Nem mindegy azonban, hogy milyen növényt ültetünk ki, a fűfélék és pálmafélék túl nagyra nőnek és előfordulhat, hogy kitúrnak minket az erkélyünkről, a tulyafélék pedig túlérzékenyek  tette hozzá a belsőépítész.  A muskátli, a petúnia a legalkalmasabb az erkélyre, de egyre népszerűbbek az otthon termesztett fűszernövények és gyógynövények is.


(Fotó: Kőrösparti Beatrix)

Az erkély bútorainak kiválasztásánál fontos szempont, hogy kis helyen elférjenek, nagyon praktikusak az összecsukható székek, asztalok. Készülhetnek műanyagból, fémből, de a legpraktikusabb és legszebb (bár a legdrágább) megoldás a rattanból készült bútor. Ha a fát választjuk, az semmiképp ne fenyő, hanem valami kemény fa, akác vagy trópusi fa legyen.

- Ha ruhát kívánunk az erkélyen szárítani, akkor használjunk mobil, összecsukható fregolit - javasolta Törő Sára, - mert senki szeret szárítókötelek alatt ücsörögni.
 
Az erkély díszei lehetnek még a mécsesek, gyertyák, melyek a szúnyogok ellen is védelmet nyújtanak. Nagy tévhit, hogy a vérszívók a fényre jönnek, a testhőt és szén-dioxid kibocsátást érzékelik, úgyhogy füstölőkkel, illatgyertyákkal, elektromos szúnyogrisztókkal tudunk védekezni ellenük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!