Nemzetközi hírű oktatási program veszprémi iskolából

Veszprém - Nemzetközi konferencián is elismerték a Dózsa György Általános Iskola sajátos igényű tanulók nyelvoktatására kidolgozott pedagógiai programját.

Szabó Péter Dániel

A közelmúltban az észtországi Tallin városában mutatta be a veszprémi intézményben alkalmazott módszert Szélessy Esztella, a 2003-ban indított, s azóta is nagy sikerrel működő program koordinátora.

- A kontinens szinte minden országából érkeztek szakemberek az Európai Uniós nyelvoktatás fejlesztését zászlajára tűző tanácskozásra, s büszkén mondhatom, kedvező visszhangja volt a prezentációnknak. A Tempus Közalapítvány által is támogatott módszer lényege, hogy a diszlexiás, diszgráfiás, tehát sajátos nevelési igényű diákok sikerélményére építve, sok kép- és hanganyag használatával könnyíti meg a nyelvtanulást. Abból indulunk ki, hogy miben jó az adott gyermek - mondta el Szélessy Esztella.

Az Európai Nyelvi Díjjal is elismert programot egyébként az iskola logopédusának segítségével dolgozták ki, sokat merítve például a gyógypedagógiából. Játékos módon, tapasztalás útján, az összes érzékszervre hatva próbálnak tanítani, építve a folyamatos sikerélményre. Érdekesség, hogy a módszer egyes elemeit nemcsak a speciális nevelési igényű tanulóknál, hanem a hagyományos osztályokban is sikerrel alkalmazzák a Dózsa iskola tanárai, akik belső továbbképzéseken ismerkedhettek meg a programmal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!