Nyolcezer forint híján - Az ExperiDance táncegyüttes előadásának utóhangjai

Balatonkenese - A kiszolgálás, a háttér, a kommunikáció az ExperiDance együttesről korrekt volt és pontos.

Halmos György

A több hónapos előkészítés megtérült, végeredménye magáért beszél. E szavakkal köszönte meg az együttes vezetője a kenesei fellépés megszervezését - tájékoztatott Győri Károlyné, a közművelődési intézmény igazgatója. 

Sajnálatosnak tartja ugyanakkor azt, hogy rajtuk kívülálló hiba miatt közszájon kering az ExperiDance táncegyüttes neve.
 
- Milliós vállalkozásról volt szó, be kellett bizonyítani, hogy Balatonkenesén van létjogosultsága az igényes kulturális produktumoknak.

Anyagi szempontból ekkor már tudtuk, hogy a minisztériumtól kapunk az előadáshoz 800 ezer forintot, kiszámítható volt, hány jegyet kell eladni ahhoz, hogy a rendezvény visszahozza azt az összeget, amelyet az önkormányzat megelőlegezett - tette hozzá az intézmény igazgatója.
 
- Az önkormányzatnak visszafizettük nyolcezer forint híján a megelőlegezett összeget - ismertette Győrfi Károlyné.

- A nyolcezer forintot azóta már sokan ajánlották fel, hogy ennyi se hiányozzon. Az előadás tehát sikeres és felejthetetlen volt minden szempontból, az ez után következő sajnálatos dolgok nem rajtunk, szervezőkön múltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!