Presser a FüredFesten

Balatonfüred - A Férfi és Nő koncerttel kezdetét vette a FüredFest rendezvénysorozat, ám a programok nagy része majd ezután következik. Az előadások a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központban lesznek.

Gaál Julianna

Lendületes, látványos Catherine Gallagher ír sztepp show műsora, melyet ezen a héten pénteken este kilenc órakor mutat be a táncosnő magyar tanítványaival és zenekarával. Az sztepptánc ír bajnoka nem először vesz részt a fesztiválon, minden alkalommal hatalmas sikerrel szerepel.

Másnap, szintén este kilenc órakor a Ringasd el magad... című musical show-t mutatja be a Pannon Várszínház. A következő héten, július 17-én, pénteken Kacsoh Pongrác, Heltai Jenő és Bakonyi Károly János vitéz című daljátéka, másnap, szombaton szintén este kilenc órakor pedig a Hotel Menthol látható a Pannon Várszínház előadásában.

A következő hétvége programjai között szerepel pénteken A muzsika hangja, vasárnap pedig A padlás című musicalek, mindkettő a Pannon Várszínház produkciója. Nagy sikernek ígérkezik Presser Gábor szerzői estje, mely augusztus 14-én este fél kilenckor lesz, a FüredFest záró programja pedig at LGT dalaiból összeállított cirkuszmusical, mely augusztus 21-én Nagyvázsonyban, a Zichy kastélyban látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!